Belföld
Előre megkapja a vendéglátóipar az állami bértámogatást
A kormány változtat a vendéglátóiparban és a turizmusban érdekelt vállalkozók megsegítése érdekében - tudta meg a Magyar Nemzet, az intézkedés lényege, hogy az utólagos finanszírozás helyett az igénylők előre megkapják majd az állami bértámogatást.
Az utcáról az olimpiára
Halad a korral a Nemzetközi Olimpiai Bizottság: új számként debütál a breaktánc 2024-ben Párizsban. Ismerkedjünk a sportág nevével: breaking.
Kismacska, főzőlap, szőnyeg - meglepő, mi mindent hagynak el az utasok
A közlekedési cégek tapasztalatai szerint bármit képesek vagyunk a járműveken hagyni.
Tömegek esznek a budai étkezdében, ahová a kormányzati cégek dolgozói is járnak
Kevés logikát találni abban, hogy, míg a vendéglátósok többsége zárva tart, vagy csak elvitelre, házhozszállításra készít ételt, addig bizonyos helyekre miért ülhet be egyszerre csomó ember legálisan.
Ellenzéki bástya lett Miskolc, a vidéki városokban csökkent a Fidesz népszerűsége
A vidéki városokban szenvedett el veszteségeket a kormánypárt az elmúlt másfél évben – derül ki a Závecz felméréséből.
A holokauszt mementói: borzalmak tükrében a múlt
Január 27. a holokauszt nemzetközi emléknapja. Ebből az alkalomból mutatunk néhányat a tragikus esemény legemlékezetesebb emlékőrei közül.
Pályaválasztási oldalak a Miskolci Naplóban
A kisebbségi és a többségi társadalom harmonikus együttélése érdekében kifejtett tevékenységéért Raoul Wallenberg-díjat kapott a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kar Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete.
Torkig vannak a hazai vendéglátósok
A vendéglátósok többségénél három hónap után elfogyott a türelem, a szakmai szervezetek óvatosságra, a kormány türelemre inti őket, valaminek viszont rövidesen történnie kell, a helyzet ugyanis robbanás közeli.
Ezt tegyük, ha vadállattal találkozunk az úton!
Egy semmiből felbukkanó szarvas vagy az autó elé kirohanó vaddisznó - sok sofőr rémálma az időnként elkerülhetetlen vadgázolás. Csak az elmúlt héten volt olyan nap a megyében, amikor huszonnégy óra alatt négy különböző helyszínen is hasonló esetek történtek. A hideg idő miatt az állatok ilyenkor nehezebben találnak táplálékot és többet mozognak, gyakran keresztezve az autóutakat. Ezért a rendőrség fokozott óvatosságra int.
Corvin János sírjának feltárásával kezdődött a Hunyadi-család származásának kutatása
Corvin János és fia horvátországi sírjának feltárásával kezdődött a Hunyadi-család származásának kutatása – mondta el a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában kedden Makoldi Miklós, a Magyarságkutató Intézet Régészetkutató Központjának vezetője.
Tudta, hogy nem verhető le a fecskefészek még üresen sem?
Akár több százezres büntetésre is számíthat az, aki engedély nélkül távolít el egy fecskefészket. A fecske ugyanis nemcsak védett, de hasznos állat is. Egy példány akár 1 kiló rovart, például szúnyogot vagy legyet pusztít el évente. A kormányhivatal adatai szerint egyre ritkábban fordul elő, hogy engedély nélkül távolítanak el fészkeket.
Letartóztatták az apartmanokból fizetés nélkül távozó vendéget
Letartóztattak egy többszörösen büntetett előéletű, hajléktalan férfit, aki az elmúlt öt hónapban országszerte több vendégházból is fizetés nélkül távozott, és nem egyszer a szobákban elhelyezett tárgyakat is ellopta – tájékoztatott a Békés Megyei Főügyészség kedden.
Gyermekpornográfiával gyanúsítanak Budapesten egy szudáni nőt
Egy szudáni nő mobiltelefonján gyermekpornográf felvételeket, budapesti lakásán több millió forint értékű kábítószert találtak – tette közzé kedd reggel a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) a police.hu oldalon.
Meghalt 89 beteg, 459-cel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt 89, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 459 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést Magyarországon – közölte a koronavirus.gov.hu kedden.
Csökkent a koronavírus koncentrációja a miskolci szennyvízben
A mért adatok azt mutatják, lassan vége lehet a második hullámnak.
Februártól bruttó 167 400 forintra emelkedik a minimálbér
Február 1-jétől a minimálbér bruttó értéke 167 400 forintra, a garantált bérminimum bruttó értéke pedig 219 ezer forintra emelkedik, ami csaknem 4 százalékos béremelést jelent - mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára hétfőn Budapesten sajtótájékoztatón.
Türelmet kér a vendéglátósoktól az operatív törzs
Müller Cecília és Kiss Róbert szerint lehet majd enyhíteni, ha lesz elég oltóanyag, addig viszont még türelmesnek kell lenni.
Koronavírus: A betegek és a halottak száma is tovább csökkent
Országosan 844, Borsod-Abaúj-Zemplénben mindössze 34 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 56 beteg.