Ugrás a tartalomra

MÁV: szeptember 2-tól jelentősen módosul a menetrend a miskolci fővonalon

Létrehozva
Megkezdődik a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád közötti pálya felújítása.

A MÁV szeptember 2-tól két ütemben felújítja a vasúti pályát a Miskolc és Mezőkeresztes-Mezőnyárád állomás közötti – mintegy 27 kilométer hosszú – szakaszon, emiatt a tanítási időszak kezdetétől december 4-ig jelentősen módosulni fog a távolsági – InterCity, InterRégió és nemzetközi – vonatok közlekedési rendje a Budapest–Miskolc fővonalon.

A felújítás ideje alatt csak egy vágányon, több sebességkorlátozás mellett – Füzesabony és Miskolc között többlet megállási helyekkel – közlekedhetnek a vonatok a munkálatokkal érintett vonalszakaszokon, ezért óránként és irányonként napközben csak egy-egy személyszállító vonat tud áthaladni, emiatt jelentősen módosul a menetrend, utasainknak így Budapest—Miskolc viszonylatban mintegy fél órával hosszabb eljutási időre kell számítaniuk. A menetrend egyeztetése és véglegesítése még folyamatban van, ezért csak a fontosabb változásokat tesszük közzé.

Az átszállásmentes utazás biztosítása érdekében a korlátozások figyelembe vételével szeptember 2-től december 4-ig módosított közlekedési rendre lehet számítani. A részletek ITT tekinthetők meg.

 
 

Ez is érdekelhet

Költségvetési csalás miatt ítélte el őket a bíróság
Borsod-Abaúj-ZemplénBűnügy
Ítéletet hozott a Miskolci Járásbíróság annak a három férfinak az ügyében, akik a vezetésük alatt álló, borsodi sportszervezetekben a látvány-csapatsport támogatás jogcímén kiutalt összegek egy részét céltól eltérően használták fel.
Közel tízezer látogatóval búcsúztatta stílusosan a nyarat a Kerekdomb Fesztivál
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraGasztroEgészségSzabadidőKörnyezet
Ragyogó napsütés, kiváló tokaji borok, fergeteges koncertek és barátságos hangulat. Szeptember 18–20. között Tállya ismét megtelt élettel: a 11. Kerekdomb Fesztiválon a helyiekkel együtt közel tízezer látogató fordult meg. A péntek estét a Parno Graszt, a szombatot a Quimby teltházas koncertje koronázta meg, vasárnap pedig a Momentán Társulat előadásával zárult az idei fesztivál.
Pénteken indul a Kerekdomb Fesztivál – Quimby, Parno Graszt és Bongor is a fellépők között
Borsod-Abaúj-ZemplénKultúraSzabadidő
Koncertek, színház, bor- és gasztro programok, futás, evezés, bányalátogatás, túrák, várják szeptember 18–20. között Tállyán a 11. Kerekdomb Fesztivál közönségét.
Tizedik tanévét kezdte a MOL Petrolkémia duális szakképzése
Borsod-Abaúj-ZemplénGazdaságOktatás
Több mint 500 diák szakmai felkészítéséhez járult hozzá a MOL Petrolkémia duális képzése során.