Ugrás a tartalomra

Borsod-Abaúj-Zemplén

Elkezdődik a Tokaj-kör kerékpáros útvonal megépítése
SzabadidőBorsod-Abaúj-Zemplén
Az első, 6,7 kilométer hosszú ütemének kivitelezésével kezdődik a beruházás – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium parlamenti államtitkára pénteken Tokajban.
„Kína érdemes a figyelemre”
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Miskolcon és a megyében több ezer főt foglalkoztatnak, tízmilliárdokat ruháznak be és jelentős termelési értékkel, valamint kivitellel járulnak hozzá a magyar gazdaság növekedéséhez – a kínai érdekeltségű vállalatok megérdemlik a figyelmet, vallja a miskolci Konfuciusz Intézet igazgatója.
Hétszázmillióból vásárol új kerékpáresztergát a TS Hungária
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az új berendezésnek köszönhetően a megnövekedett megrendelői igényeket is gond nélkül ki tudják majd elégíteni. 
Pest és B.-A.-Z. megyékben volt a legkevesebb baleset
BalesetMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A szokásosnál alacsonyabb járműforgalom mellett kevesebb baleset történt 2021 első negyedévében a KSH adatai szerint.
Más vakcinát is kaphatunk másodjára, de csak orvosi javaslatra
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Újra tartott sajtótájékoztatót az operatív törzs kedden, ahol egyebek mellett az is elhangzott, hogy az első dózistól eltérő vakcinát is beadhatnak másodjára, de ezt az orvosnak kell ajánlania.
Idén is átadják a megye legrangosabb elismerését
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Rákóczi-lánc kitüntetésre június 14-éig várják a felterjesztéseket.
Éjszakai karbantartást végez a MÁV
Borsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolc–Hidasnémeti, a Hatvan–Miskolc és az Eger–Szilvásvárad vonalak több szakaszán és állomásán előre tervezett éjszakai karbantartást végeznek a felsővezeték-hálózaton és a vasúti pályán azok állapotának fenntartása, valamint a menetrend szerinti közlekedés javítása érdekében - írja közleményében a MÁV.
Idén is lesz államilag támogatott diákmunka Borsodban
GazdaságMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A lehetőséggel június 15-től a területileg illetékes járási hivatal, foglalkoztatási osztályán élhetnek az érdeklődők.
Marad a nyár
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Kellemesen meleg, nyári idő lesz kedden is, az előttünk álló éjszaka viszont futó záporok is kialakulhatnak. 
Szúnyoggyérítés: a vízparti területekre fókuszál a katasztrófavédelem
MiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Hernád mentén folytatódnak a biológiai kezelések.
Képgaléria
Püspökké szentelték Pásztor Dánielt
EgyházMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A Tiszáninneni Református Egyházkerület püspökévé szentelték Pásztor Dánielt vasárnap.
Az ónodi vásárban jártunk
Borsod-Abaúj-Zemplén
Parai Roland kollégánk csütörtökön az ónodi vásárban járt, videós riportjában megfest néhány életképet a nagy hagyományokkal rendelkező és rendkívül népszerű eseményről.
Újraindult a forgalom Sátoraljaújhely és Sárospatak között hajnalban
Borsod-Abaúj-Zemplén
Csütörtök hajnalra befejezték a felsővezeték helyreállítását a hétfői baleset helyszínén, újraindulhatott a forgalom Sárospatak és Sátoraljaújhely között.
Tovább tart a helyreállítás a sátoraljaújhelyi vonatbaleset helyszínén
Borsod-Abaúj-Zemplén
Tovább tart a helyreállítás Sátoraljaújhelyen, ahol hétfő este kamionnal ütközött és kettészakadt egy személyvonat a vasúti átjáróban - közölte a Mávinform szerda este.
Baba-fészkeket, inkubátor takarókat és plédeket adományoztak a koraszülött gyerekek részére
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A gyermeknaphoz kapcsolódóan egyedileg tervezett, a koraszülött babák ellátásához szükséges speciális textileket adományozott a vöröskereszt.
Emberre is veszélyesek lehetnek a bükki farkasok
Borsod-Abaúj-Zemplén
A vadállatok folyamatosan garázdálkodnak, jelentős károkat okozva a gazdáknak.
selyemréti strand
Panorámakép az éledező fürdőkről
MiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Egyelőre elmaradó forgalomról számoltak be, de egy forró nyárban reménykednek a lapunknak nyilatkozó fürdővezetők. Így talán idővel feledhetővé válnak az elmúlt hónapok.
Éjszaka a tóparton
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az éjszakai horgászat – ha azt a helyi horgászrend lehetővé teszi, annak szabályozása szerint – általánosan engedélyezett újra.
Legyezők versenyeztek Lillafüreden
SzabadidőMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A vírushelyzet javulásával a versenyhorgászok is intenzíven készülődnek a szezonra.
Lerepült a kocsi tetejéről a védettségi igazolvány
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az autója tetején hagyta tárcáját az a serényfalvai férfi, aki miután elindult a kocsival kistáska leesett a földre, amit egy helybeli felvett és megtarott. A rendőrség eljárást indított az ügyben.