Ugrás a tartalomra

Baleset

Négyen is megsérültek, amikor mentő és személyautó ütközött össze a Bogáncs utcában
BalesetMiskolc
A baleset kedd délután 3 óra előtt történt, az elsődleges információk szerint az autós áttért a szemközti sávba, így ütközött össze a szabályosan közlekedő mentővel.
Ágyban dohányzott, tragédia lett a vége
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Életét vesztette egy ember kedd éjjel a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Nyíriben.
Felborult egy mikrobusz az M3-as autópályán
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy embert kellett kiszabadítani a járműből, amely november 26-án átszakította a szalagkorlátot. 
Lakástűzben vesztette életét két ember Nógrádban
Baleset
Két ember meghalt, miután kigyulladt egy családi ház péntek hajnalban a Nógrád megyei Patakon - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság az MTI-vel.
Halálos baleset történt az M3-as autópályán
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Személygépkocsi és teherautó ütközött össze frontálisan Gelej közelében, az M3-as autópályán - közölte Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n csütörtök hajnalban.
A kis kutya is ismeri a zebrát, mégis vannak balesetek
BalesetMiskolc
Azt gondolnánk, hogy Miskolcon már a kis kutya is tudja, hogyan kell szabályosan átmenni a gyalogátkelőhelyen, ennek ellenére ismétlődnek a balesetek a zebráknál. 
Vak vezető az úton
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
A rendőrök Halmaj közelében állítottak meg egy autót, amelynek vezetője úgy közlekedett járművével, hogy annak szélvédőjéről csak néhány tenyérnyi helyen kaparta le a ráfagyott jeget.
Jöhet a téli szezon első havazása – a közútkezelő az érintett területeken előszórást is végez
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Az időjárási előrejelzések alapján péntek délutántól kezdődően az Északi-középhegységben, vagyis a Mátra, a Bükk és a Zemplén magasabban fekvő területein több centiméteres hóréteg várható, de ezen térségek alacsonyabb síkvidéki részein is kialakulhat hólepel. 
A téli átállásra hívták fel a figyelmet
BalesetMiskolc
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság ellenőrzési akciójával péntek reggel arra hívta fel a figyelmet, mennyire fontos a közlekedésben az őszi-téli átállásra való tudatos felkészülés.
Egy várakozó Audi is összetört a kedd délutáni balesetben
BalesetMiskolc
Senki nem sérült meg, de az anyagi kár jelentős.
Halálos baleset történt az M30-ason
BalesetBorsod-Abaúj-Zemplén
Egy kamion sodorta el a leállósávban parkoló autó utasát, aki a jármű mellett tartózkodott Kistokaj közelében.
Részegen, bedrogozva okozott halálos közlekedési balesetet - hat év börtönre ítélték
Baleset
A tudatmódosítók hatása alatt álló férfi a vezetést ráadásul ittassága ellen vette át józan társától, miután a kocsi megcsúszott a nedves úton.
Elvágtak egy gázvezetéket, miközben illegális hulladéklerakatot számoltak fel
BalesetMiskolcHavaria
Több tucatnyi embert kellett biztonságba helyezni a Béke-szállón szerda délután.
Öten haltak meg Szerencs és Miskolc között
Baleset
Egy sofőr áttért a szemközti sávba, majd összeütközött egy vele szemben szabályosan haladó autóval. A közúti közlekedési balesetben öten haltak meg.
Hét halottja van a kunfehértói vasúti átjáróban történt balesetnek
BalesetBelföld
Hét halálos áldozata van annak a hétfő reggeli balesetnek, amelyben összeütközött egy motorvonat és egy autó Kiskunhalas és Kunfehértó között - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Személyautó és vonat ütközött Kunfehértónál, öten meghaltak
BalesetBelföld
Öten meghaltak, miután összeütközött egy motorvonat és egy autó hétfő reggel Kunfehértó közelében - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu oldalon.
Felsőzsolcai, miskolci és tiszalúci munkásokra omlott rá a pince – helyszíni fotókkal
BalesetMiskolc
Egy huszonhat, egy huszonkilenc és egy harmincöt éves fiatal férfi halt meg a szerda reggel történt miskolci pinceomlásban.
Horvátországi buszbaleset: úgy tűnik, hogy legalább 12 halott és 40 sebesült
BalesetVilág
Lesodródott az autópályáról, majd a falnak ütközött egy busz szombaton hajnalban Horvátországban, a balesetben tizenkét ember meghalt és legalább negyvenen megsérültek - közölte Davor Bozinovic horvát belügyminiszter rendkívüli sajtótájékoztatóján.
Bizarr manőverrel portalanította a sávelválasztót az ittas sofőr az M3-ason (Videóval)
Baleset
Nemrég az M3-as autópálya káli szakaszán rögzítette a Magyar Közút egyik forgalomfigyelő kamerája, ahogy egy autós letarolja a belső sáv szalagkorlátját, majd onnan átcsapódik a leállósávba és onnan vissza a belsőbe.
Baleset miatt teljes útzár az M3-as autópályán
Baleset
Átszakította a szalagkorlátot egy nyergesvontató az M3-as autópálya 230-as kilométerénél, Nagykálló közelében, a főváros felé vezető oldalon.