Ugrás a tartalomra

Bűnügy

Sörösüveggel támadt rá ismerősére, akár két évet is ülhet
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A két férfinak korábban is volt már nézeteltérése, másfél éve aztán megint összevesztek a kocsmában, ekkor már tetlegességig fajult a dolog.
Lefülelték az antik kedvelő tolvajokat
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A két ongai férfi valósággal imádja az antik cuccokat. Loptak is maguknak néhányat úgy kétmillió forint értékben.
ORFK: Szakszerűen és jogszerűen léptek fel az egyenruhások a rendőrgyilkosságot megelőzően
BűnügyBelföld
Erről sajtótájékoztatón számolt be kedden Gál Kristóf, az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szóvivője.
Lekvárral támadt a féltékeny feleség
BűnügyMiskolc
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 53 éves nő ellen garázdaság vétsége és könnyű testi sértés vétsége miatt, aki szerelemféltésből elment a sértett nő lakóhelyére, egy sövény mögül látta, hogy a férje gépjárművel megérkezik a nővel, akihez odament, szidalmazta, majd egy befőttes üveget dobott a lábszárához - számolt be hétfőn kiadott közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség. 
Letartóztatták az intézkedő rendőrökre késsel támadó férfit
Bűnügy
Letartóztatták azt a férfit, aki a csütörtök éjjel Újbudán egy rendőrt halálra késelt, két másikat pedig megsebesített - közölte a Fővárosi Törvényszék vasárnap az MTI-vel.
A combon szúrt rendőrt már kiengedték a kórházból
Bűnügy
A BRFK a Facebook-oldalára tett ki egy videót arról a két rendőrről, akit csütörtök éjjel szintén megkéselt az a férfi, aki egy harmadik rendőrt megölt - írja a Telex.
Országos bordélyhálózat fenntartásával vádolják a köztévé riporterét
Bűnügy
Országos bordélyhálózat fenntartásával gyanúsítják az állami televízió bűnügyi műsorának egyik riporterét, állítja az RTL Híradó.
Lakat alatt a sorozatbetörő
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Az enyveskezű fiatalember vitt mindent, ami mozdítható volt Mezőkövesden, még a vaskaput is.
Rendőrgyilkosság - hősi halottá nyilvánították Baumann Pétert
BűnügyBelföld
A belügyminiszter gyorsított eljárásban hősi halottá nyilvánította és soron kívül rendőr főhadnaggyá nevezte ki az éjszaka elhunyt rendőr főtörzsőrmestert.
Miskolcon is rendőrautókra tett gyászszalaggal emlékeznek megölt társukra a rendőrök
BűnügyBelföld
Országszerte kitűzték a fekete lobogókat a rendőrségi épületekre és járművekre.
Késsel támadtak rendőrökre Budapesten, egyikük meghalt. Frissítés: elindították a hősi halottá nyilvánítás folyamatát
BűnügyBelföld
Három intézkedő rendőrt késsel sebesített meg egy támadó Újbudán, egyikük belehalt sérüléseibe. A támadót elfogták - közölte a rendőrség a honlapján péntek hajnalban.
Előkerült a hétfőn eltűnt jogász
BűnügyCelebhírekBelföld
Szerdán még az is felmerült, hogy Miskolcon látták utoljára, amiről a barátnője szerint egy bankkártya tranzakció tanúskodott. 
Rókacsapdával ejtett el védett madarakat egy vadász
BűnügyBelföld
Mozgásérzékelő vadkamera rögzítette egy hivatásos vadász természetkárosítását: a férfi rókacsapdával védett madarakat ejtett el - közölte honlapján csütörtökön a rendőrség.
Kiskorú lányról készült intim képekkel élt vissza
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három év szabadságvesztésre és három év közügyektől való eltiltásra ítélte, valamint kötelezte a sértettnek okozott háromszázezer forintos kár megfizetésére a bíróság azt a férfit, aki egy kiskorú lány intim fotóival élt vissza - közölte a Miskolci Törvényszék szerdán.
Ne vegyen fát a tuzifanagyker.hu-ról!
BűnügyBelföld
Csalók kínálnak hatósági áron Erdélyből származó tűzifát a tuzifanagyker.hu oldalon, az alacsony árért cserébe előre utalást kérnek a vásárlóktól, azonban az utalást követően senki nem vehette át a kifizetett árut - hívta fel a figyelmet a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) szerdai közleményében.
Valószínűleg Miskolcra indult el az eltűnt szegedi jogász
BűnügyBelföldMiskolc
A barátnője szerint a Miskolc Plázában használta a bankkártyáját utoljára.
Cserepesnövény okozta az igazoltatott sofőr vesztét
BűnügyMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Bódultan vezette autóját az a férfi, akit a rendőrök Miskolcon igazoltattak, majd később a sofőr lakásán termesztett marihuánahajtásokat foglaltak le a nyomozók.
Útonállót fogtak el a miskolci rendőrök
BűnügyMiskolc
Elfogták, majd őrizetbe vették a rendőrök azt a férfit, aki megtámadott, majd kirabolt egy nőt Miskolcon.
Brutális kegyetlenséggel ölt a züllött testvérpár
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Többszörösen minősülő emberölés bűntette és magánlaksértés vétsége miatt vádat emelt a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség két férfi ellen, akik ittas állapotban bementek az időskorú sértett nő házába, bántalmazták, majd mindketten sérelmére szexuális cselekményeket végeztek, a lakást átkutatták és 100 ezer forint készpénzzel távoztak. Egyikük később visszament és a sértett sérelmére újabb szexuális cselekményt követett el.
Betörésekkel köszöntötte az új évet egy kesznyéteni férfi
Bűnügy
A rendőrök elfogták azt a kesznyéteni férfit, aki az új év első napján betört egy helyi italkimérésbe, illetve feltört egy autót is.