Havaria
Patakmederbe csúszott egy férfi a Lillafüredi függőkertnél
A bajbajutotthoz a miskolci hivatásos tűzoltók ereszkedtek le mentőkötéllel.
Az olasz bíróság 12 évre ítélte a veronai buszbaleset sofőrjét
Verona város bírósága tizenkét év szabadságvesztésre ítélte V. Jánost a 2017. január 20-án történt autóbusz-baleset sofőrjét pénteken. A férfit anyagi kártérítésre is kötelezték - jelentették az olasz hírügynökségek.
Öten haltak meg egy balesetben a Balatonnál
Öten meghaltak, amikor egy tehergépkocsi és egy kisbusz egymásba rohant csütörtök reggel Balatonkenese külterületén - közölte a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság a police.hu-n. A rendőrség később azt közölte, hogy a baleset előzés közben történt.
Lángoló házból mentettek ki egy idős asszonyt miskolci rendőrök
Miskolci rendőrök mentették meg annak az asszonynak az életét, aki a kigyulladt házában feküdt magatehetetlenül.
Óriási lánggal égett egy melléképület a Kőporos utcában
A Városgazda központi telephelyén, egy melléképületben csaptak fel a lángok péntek délután – erősítette meg információinkat a megyei katasztrófavédelmi főigazgatóság.
Már 30 fertőzött van Magyarországon
Újabb öt magyar állampolgárnál mutattak ki új koronavírus-fertőzést, ezzel 30-ra nőtt a Magyarországon a diagnosztizált fertőzöttek száma.
Hatalmas tűz volt Tiszaújvárosban
A tűzoltók nagy erőkkel érkeztek ki a helyszínre. Megsemmisítésre váró anyagok gyulladtak ki egy hulladékmegsemmisítő melletti raktárban, Tiszaújvárosban. Körülbelül háromszáz négyzetméteren csaptak fel a lángok. A tűzhöz a helyi hivatásos és létesítményi, valamint a mezőcsáti, a miskolci, a mezőkövesdi és a hajdúnánási hivatásos tűzoltókat riasztották, akik a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett oltották el a tüzet.
Ormosbányán lángolt egy lakóház
Tűz keletkezett egy hatlakásos sorházban Ormosbányán, a Középső utcában február 27-én.
Kigyulladt egy autó az M3-as autópályán
Kigyulladt egy gépkocsi szerda reggel az M3-as autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 128-as kilométernél.
Fákat döntött ki, épületeket rongált meg a viharos szél országszerte
Fákat döntött ki, épületeteket rongált meg a viharos szél hétfőn országszerte, a katasztrófavédelem beavatkozására 475 alkalommal volt szükség. Legtöbbször Somogy megyében riasztották az egységeket, Fejér megyében egy felborult járműben a sofőr könnyebben megsérült.
Leomlott egy kisebb híd Piliscsabán
Úgy tudni, hogy szombat délután egy arra járó kocogó vette észre, hogy elkezdett omlani a híd. A polgárőrség lezárta a helyszínt. A katasztrófavédelem kereső kutyákkal érkezett a helyszínre, mert nem tudták, nincs-e valaki a törmelékek alatt.
Újfundlandon szükséghelyzetet hirdettek a rekordmennyiségű hó miatt
A heves hófúvások következtében rekordvastagságú hóréteg borította be a kanadai Újfundland és Labrador tartomány székhelyét, St. John's városát, a mentéshez a hadsereget hívták segítségül.
Több helyen okozott áramkimaradást a télies időjárás
A Nemzeti Közművek vasárnap kora délután a Facebook-oldalán azt írta: már több mint húszezer háztartásban visszaállították a villamosenergia-szolgáltatást.
Holtestet találtak a tűzoltók egy kiégett kazánházban Makón
Egy férfi holttestét találták meg egy kiégett kazánházban a tűzoltók szombaton Makón - tájékoztatott a Csongrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.
Már Brazíliában jár az ausztrál bozóttüzek füstje
Átrepült a csendes-óceán felett és elérte Dél-Amerika partjait az Ausztráliában pusztító bozóttűz füstje, írja a Metro. A mindent beborító szürkeség több mint 14 ezer kilométert tett meg, amíg elérte Brazíliát.
Komoly tűz Jászberényben
Egy műanyag-feldolgozó üzemben keletkezett tűz csütörtök hajnalban Jászberényben, a Necső telepen.
Turisták voltak a kráterben, amikor kitört Új-Zélandon a fehér-szigeti vulkán
Kitört a fehér-szigeti vulkán hétfőn Új-Zélandon, a rendőrség legfrissebb tájékoztatása szerint a természeti csapásban legalább öt ember meghalt, és csaknem százan eltűntek.
Hat ember őrizetben az eperjesi robbanás miatt
Hat embert vettek őrizetbe Szlovákiában a hét emberéletet követelő tragikus eperjesi (Presov) gázrobbanással kapcsolatban.
Nőtt az eperjesi gázrobbanás áldozatainak száma - FRISSÍTETT
Hétre nőtt a pénteki eperjesi gázrobbanás halálos áldozatainak száma - közölte Ján Goliás, az eperjesi tűzoltók szóvivője szombaton délelőtt.
Kétszer annyi a lakástűz ebben az időszakban
Advent idején kétszer annyi lakás gyullad ki, mint az év más időszakaiban, pedig kis odafigyeléssel megelőzhetők lennének ezek a tüzek – közölte Mukics Dániel, BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője pénteken az MTI-vel.