Ugrás a tartalomra

Hajnali lövöldözés Mezőkövesden – vádat emelt az ügyészség

Létrehozva
A Mezőkövesdi Járási Ügyészség vádat emelt két férfi ellen, akik a vád szerint kora hajnalban egy autóból gumilövedékes és gázriasztó fegyverekkel lövöldöztek egy családi ház udvarán tartózkodó társaság irányába.

A vádirat szerint az eset 2024 augusztusának második felében történt. A két vádlott és ismeretlen társuk hajnalban, lassan haladva autóztak Mezőkövesd egyik utcájában, amikor a járművet vezető férfi észrevette korábbi barátnőjének új párját, aki három ismerősével a ház udvarán tartózkodott. A férfiak ezután több lövést adtak le a társaság irányába gumilövedékes és gázriasztó fegyverből – derül ki a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Főügyészség hétfői közleményéből.

A lövések egyik gumilövedéke eltalálta az ingatlan tulajdonosnőjének élettársát, aki nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett a bal bordaív alatt.

A közlemény szerint a vádlottak büntetett előéletűek, az ügyészség pedig tárgyalás mellőzésével büntetővégzés meghozatalát indítványozta velük szemben. Az egyik férfival szemben közérdekű munka, a másikkal szemben pedig pénzbüntetés kiszabását javasolja a vádhatóság.

Az ügyben a Mezőkövesdi Járási Ügyészség többszörösen minősülő garázdaság bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat.
 

Ez is érdekelhet

Szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet
Bűnügy
A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a gyanúsítottnak a letartóztatását, aki a megalapozott gyanú szerint egy szóváltást követően mellkason szúrta a sértettet.
Idős, beteg férfit raboltak ki
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Miskolci Törvényszék másodfokú tanácsa enyhítette azoknak a vádlottaknak a büntetését, akik idős, beteg férfit raboltak ki.
Elpusztultak az anyakutya kicsinyei - a borsodi férfi kegyetlenkedésére vezetik vissza a hatóságok
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
A Kazincbarcikai Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen állatkínzás bűntette miatt, aki olyan mostoha körülmények között tartotta kutyáját, hogy az alultáplált anya eb kiskutyái elpusztultak.
Emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 évet kapott
BűnügyBorsod-Abaúj-Zemplén
Ítéletet hozott a Miskolci Törvényszék annak a vádlottnak az ügyében, aki Felsőnyárádon egy idős nőt megszúrt.