Ugrás a tartalomra

Aprócska karácsony hatalmas szeretettel

Bájer Máté
Utoljára módosítva
2021. november 26. péntek 20:05
Már készülnek a jótékonysági ajándéktárgyak a Vöröskereszt Szent István téri műhelyében: az önkormányzattól érkeztek az első „segítő manók”.
Mocsári László képgalériája

Péntek délután elindult a Magyar Vöröskereszt Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Szervezetének idei jótékonysági programja. Négy héten keresztül gyűjtik a különböző adományokat. Céljuk, hogy segítséget nyújtsanak a rászoruló családoknak, támogassák az idős embereket az ünnepi időszakban is. A december tartó adománygyűjtés célja, hogy segítsük és támogassuk a rászoruló családokat és idős embereket. A tervek szerint a Szent István téren felállított faházukban a szeretet sok apró lángja ég majd, ugyanis az ideiglenes műhelyben illatos gyertyák készülnek. Az – előre regisztrált – önkéntes gyertyaöntők által készített ajándéktárgyakat a helyszínen meg is lehet majd vásárolni; a bevételt természetesen jótékonysági célokra fordítják.

- Apró karácsony hatalmas szeretettel: ez az idei akciónk címe, nem véletlenül – mondja Grubert Roland, a megyei szervezet igazgatója. – A vírus megjelenését megelőző 5 évben a karácsonyváró programunk a Szeretet Sütigyár nevet viselte. Különböző csoportok és baráti társaságok jöttek el hozzánk, hogy egy-egy szabad délutánjukon mézeskalács figurákat készítsenek. Ezeket kínáltuk a vásározó embereknek.

A pandémia miatt tavaly elmaradt az adventi vásár.

- A világjárvány sajnos idén is tart, ezért úgy döntöttünk, süteménysütés helyett színes gyertyákat öntünk. A Vöröskereszt működtet egy foglalkoztatási központot Miskolcon: 40 megváltozott munkaképességű kollégánk dolgozik ott. Ők már készítik a karácsonyi ajándéktárgyakat – gyertyákat és szappanokat –, amiket elsősorban véradóink kapnak majd - nyilatkozta az akció kapcsán Grubert Roland.

Azoknak az önkénteseknek, akik a Szent István téri műhelybe látogatnak, szintén ez lesz a feladatuk. Az itt készült kézműves mécsesek megvásárolhatóak, a befolyt összeget pedig a rászorulókra fordítják majd.

A Vöröskereszt kézműves kuckójának első „segítő manói” az önkormányzat kötelékéből érkeztek: Miskolc alpolgármesterei, Varga Andrea és Szopkó Tibor, illetve a város jegyzője, Dr. Ignácz Dávid készítették az első gyertyákat.

 

További hírek

Olvasnivaló