Ugrás a tartalomra

Augusztusban jön a Horizont Nemzetközi Kortárstánc Fesztivál

mnsz.hu
Utoljára módosítva
2021. június 15. kedd 11:30
A pandémia miatt tavaly elhalasztott Horizont Fesztivál 2021-ben nyáron tér vissza. A Miskolci Balett meghívására a városba érkeznek a hazai és külföldi táncvilág legkülönlegesebb produkciói, melyeket augusztus 24-28. között látogathat a tánckedvelő közönség.
Miskolci balett - Tiltott ösvények | Fotó: Éder Vera

A táncfesztivál idén is Éder Vera fotókiállításával nyílik meg. A Miskolci Balett táncművészei a fotóművész képein keresztül adják át mindazokat az érzelmeket, melyeket az elmúlt közel másfél évben éltek meg a járványhelyzet alatt.

Spanyolországból érkezik az El Carromato utcaszínházi társulat. A Big Dancers egy utcai előadás, főszerepben óriási táncoló bábokkal.

A miskolci társulat rögtön egy nemzetközi kollaborációval indít: Garrett Smith amerikai koreográfus a dallasi Bruce Wood Dance együttes után Európában először a Miskolci Balett társulatának adta át a Tiltott ösvények című produkciót, mely rávilágít arra, hogy a művészet szabadságát nem lehet korlátozni; harcolni kell azért, hogy szabadon táncolhassunk, szabadon élhessünk. 

Agora | fotó: Jókuti György

A Gangaray Dance Company az Agora című előadását hozza el Miskolcra. Az agora az ókori görögök megszentelt kommunális tere, portugál nyelven a jelentése: most. 

The black paintings | fotó: Tarnavölgyi Zoltán

A Szegedi Kortárs Balett The black paintings/Blue című előadását is láthatja augusztusban a miskolci közönség. A Blue című előadásában az alkotók a kék színt egyfajta szimbólumként használva, annak számtalan jelentése köré építik a darabot. Nanine Linning holland koreográfusnő The black paintings című darabja is látható az est alkalmával.

A Grecsó fivérek is Miskolcra érkeznek idén nyáron. Új, egyedi Grecsó prózák, friss versek, családi történetek és anekdoták alapozzák meg az estet, melyet az improvizatív jazz zene és persze leginkább a szintén pillanat szülte kortársbalett, Grecsó Zoltán összetéveszthetetlen mozdulatai varázsolnak színház élménnyé. 

KA-F-KA | fotó: Nick Bowers

Franciaországból Mehdi Farajpour koreográfus, rendező a KA-F-KA című előadást hozza el, mely Franz Kafka képi univerzuma által inspiráltan eme híres szöveg szabad interpretációja: Átváltozás.

Amber| fotó: Domolky Dániel

Az európai hírű kortárs magyar táncegyüttes, a Hodworks legfrissebb előadását az Ambert a miskolci nézők láthatják először a szeptemberi premiert megelőzően. 

De set | fotó: Urska Boljkovac

Az MN Dance Company Szlovéniából érkezik a Horizont fesztiválra DE_SET című előadásukkal.

Kokoschka Babája | fotó: Domolky Dániel

Gergye Krisztián Társulata és Gloria Benedikt a Kokoschka babája című produkciót mutatja be Miskolcon. 

Ramazuri | fotó: Gordon Eszter

A Duda Éva Társulat a Ramazuri című előadást hozza el a fesztiválközönségnek. A Ramazuri nevettet, ellazít, feltölt és elkápráztat. Látványos és nagyszabású, élőzenével kísért és akrobatikai elemekkel tarkított tánc-cirkuszi kavalkád, amelyben derűs és szellemes koreográfiák követik egymást. 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

-
Miskolc és környéke
-
Miskolc és környéke