Ugrás a tartalomra

Büszke a borsodi rendőrökre az új megyei rendőrfőkapitány

Létrehozva
„Azt tapasztalom, hogy a Borsod megyei rendőrök nagyon lelkiismeretesen látják el a feladataikat, felkészülten és hatékonyan dolgoznak” – nyilatkozta a Miskolc Televíziónak a megye új rendőrfőkapitánya.
Kép

Kiss Attila a Miskolci Napló közéleti műsor vendége volt. A hétfő este 18:25-től látható riportban egyebek mellett arról mesél az új megyei rendőrfőkapitány, hogy több mint tíz év fővárosi szolgálat után miért tért vissza Miskolcra, a megyébe. Az áthelyezés kapcsán úgy fogalmazott, „jó érzés, és nagy büszkeség visszatérni”, hiszen annak a szervezetnek lett a vezetője szeptember 1-jével, ahol elkezdte a rendőri pályát.

– Azt tapasztaltam, hogy a Borsod megyei rendőrök nagyon lelkiismeretesen látják el a feladataikat, felkészülten és hatékonyan dolgoznak. A korábbi években, amikor jártam az országot, sok szakmabelivel találkoztam, akik mindig nagy elismeréssel szóltak az itteni rendőrökről. Hogy rendben mennek a dolgok, azonban nem jelenti azt, hogy finomhangolásra ne lenne szükség. Ezeket az apró változtatásokat meg kell tenni annak érdekében, hogy a miskolciak és a megyében élők még inkább biztonságban éljenek és dolgozzanak – hangsúlyozta.

Részletek a hétfő esti Miskolci Naplóban.

Ez is érdekelhet

Sarlós Boldogasszonnyal kezdődött az aratás
MiskolcEgyház
Az áldott állapotban lévő Szűz Mária és az ugyancsak állapotos Erzsébet találkozásáról emlékezik meg Sarlós Boldogasszony ünnepe.
Szombaton több 20-as autóbusz érinti majd az Egyetemvárost
MiskolcKörnyezet
Gépész évfolyam találkozót tart a Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai Kara szombaton - ehhez igazodik a 20-as busz menetrendje is.
Képgaléria
Sokszor láthatatlanul, de annál elkötelezettebben dolgoznak Miskolcért
Miskolc
Tizennyolc köztisztviselőt tüntettek ki szerdán, a miskolci Városházán a köztisztviselők napja alkalmából.
Képgaléria
Perecesen folytatódott a zúzalékos utak javítása
Miskolc
A program még májusban indult el Miskolcon, az első ütem Perecesen zárul. A mintegy egy kilométer hosszúságú útszakaszon összesen 30 tonna zúzalékot terítettek el. A cél az, hogy az ott élők és a telektulajdonosok számára biztosított legyen a biztonságos és akadálymentes.