Ugrás a tartalomra

Eső után napsütésben futották a köröket a Népkertben

Király Csaba
Utoljára módosítva
2022. május 21. szombat 16:55
A Futókörök Napja az első igazi tömegrendezvény, ami felavatja a nem rég átadott pályát. Az országos eseményhez Miskolc is csatlakozott, emellett sportágválasztó is kíséri a napot, amely során a Népkertben, illetve a környező komplexumokban legszebb orcájukat mutatják be a sportágak. A terület így szombatra a sportok Mekkájává válik.

Nem indult túl szerencsésen a szombati Futókörök Napja és sportágválasztó, hiszen hajnalban zuhogott az eső, ami a kezdésre is csak épphogy elvonult. A lényeg azonban, hogy a megnyitóra már néhol biztató napsugarak köszöntötték a sportolni vágyókat.

A Szabadidősport-eseményszervezők Országos Szövetsége és a miskolci önkormányzat közös szervezésében megvalósuló program így rendben el tudott indulni 9 órakor és egészen 17 óráig várja is azokat, akik egy sportos napra vágynak, vagy csak egy jó közösségi programra a belváros legnagyobb összefüggő zöldterületén.

Képgalériánk az eseményről; Fotók: Mocsári László

A képzeletbeli rajtpisztolyt Veres Pál polgármester sütötte el reggel. Felidézte, hogy múlt héten volt az „ünnepélyes” átadója a népkerti futókörnek, „most pedig legyen egy sportos is” – mint fogalmazott.

Erre nagyszerű alkalom volt a Futókörök Napja, amelyhez az önkormányzat hozzákapcsolt egy sportágválasztót. „Utóbbi célja, hogy felhívjuk a figyelmet a sport és a mozgás fontosságára, az egészséges életmódra” – utalt arra, hogy számos miskolci sportegyesület képviselteti magát és készül különböző izgalmas programokkal a látogatóknak.

Ezt követően a Futókörök Napjáról beszélt a városvezető. Kiderült, hogy a rendezvényt az ország 15 településén tartják meg szombaton. Az a helyszín „nyer”, ahol a legnagyobb távot futják le a résztvevők, a díj pedig 250 000 forint, amit jótékony célokra ajánl fel a győztes.

„Reméljük, Miskolc lesz ez a város – megmutatva, hogy a közösség összefog, erős és képes ilyen kiemelkedő eredményt elérni” – fűzte hozzá Veres Pál, aki arra is kitért, hogy a város számára prioritás az egészséges életmód.

Mint korábban megírtuk a nap részleteiről, a helyszín egyben az Ötpróba szabadidősport-eseménysorozat pontszerző állomása is. A teljesítések után járó Ötpróba-pontok az alábbiak szerint alakulnak:

     5-9 km: 1 pont

     10-13 km: 2 pont

     14-20 km: 3 pont

     21-27 km: 4 pont

     28-41 km: 5 pont

     42 km felett: 6 pont

A sportverseny ingyenes, azon bárki részt vehet. A versenyre kizárólag helyszíni nevezés lehetséges. Egy nevező bármennyit futhat vagy gyalogolhat, többször is visszatérhet a nap folyamán. A verseny napján a rajt előtt egy órával, 8:00 órakor nyitott ki a versenyközpont a futópálya rajt-cél zónájában, ahol lehet a helyszínen nevezni, illetve a rajtszámokat átvenni.

A nevezés során az alábbi személyes adatok megadása szükséges: név, nem, születési év, e-mail cím, Ötpróba-azonosítószám (amennyiben a nevező rendelkezik vele – opcionális).

Egyszerre legfeljebb 150 futó tartózkodhat a futókörön, ezért a szervezők 150 darab időmérő chippel felszerelt gumis rajtszámot tudnak biztosítani. A rajtszámot a futás során végig elöl, jól láthatóan, összehajtás nélkül kell viselni. A szervezők kérik a futókat, hogy a rajtszámra rögzített chipet ne rongálják meg és ne távolítsák el. A rajtszámot a teljesített körök után – amikor a futó befejezi tevékenységét – le kell adni a versenyközpontban, ahol fertőtlenítik azt. A rajtszám átvétele ezer forint kaució ellenében történik, amelyet a rajtszám leadásakor a szervezők visszaadnak. A teljesítést követően a résztvevőket arra kérik, hogy a rajtszámukat minél hamarabb szíveskedjenek visszaszolgáltatni a nevezési asztalnál a szervezők felé.

A legtöbb kilométert összegyűjtő város 250.000.-Ft, a második 150.000.-Ft, míg a harmadik 100.000.-Ft díjazásban részesül, amelyet jótékony célra használhat fel. Helyszínenként a három legtöbbet futó résztvevő 25.000.-Ft, 15.000.-Ft és 10.000.-Ft-os sporteszköz-utalványban részesül.

Mindezek mellett a résztvevők között óránként értékes ajándékokat sorsolnak ki.

Népkerti sportágválasztó

Szintén május 21-én, szombaton 9 és 17 óra között rendezik meg a Népkerti Sportágválasztót. Az esemény keretein belül a Magyar Honvédség és a Miskolci Rendőrkapitányság mellett számos, Miskolcon tevékenykedő egyesület képviselteti magát és készül különböző izgalmas programokkal a rendezvényre látogatóknak.

A következő egyesületek és sportágak megismerésére lehet számítani:

     Diósgyőri Röplabda Akadémia Kft.

     DVTK Jegesmedvék (jégkorong, műkorcsolya, gyorskorcsolya)

     DVTK SE Atlétika Szakosztály

     DVTK SE Kerékpár Szakosztály

     DVTK SE Sakk Szakosztály

     DVTK Tájékozódási Futó Szakosztály

     Foot Fighterz Breaking SE

     Hell Fight Club

     Justitia Fuji – Yama SE

     KÖDMÖN Formációs Táncegyüttes

     Miskolc Renegades

     Miskolci Egyetemi Atlétikai és Futball Club

     Miskolci Íjász Egylet

     Miskolci Jégvirág Korcsolya Klub

     Miskolci Majorette Együttes

     Miskolci Sportiskola – Asztalitenisz Szakosztály

     Miskolci Sportiskola – Birkózó Szakosztály

     Miskolci Sportiskola – Judo Szakosztály

     Miskolci Sportiskola – Kosárlabda Szakosztály

     Miskolci Sportiskola – Labdarúgás Szakosztály

     Miskolci Sportiskola – Ökölvívó Szakosztály

     Miskolci Sportiskola – Torna Szakosztály

     Miskolci Vízilabda Club

     Miskolcz – Revital TSE

A várható programok a teljesség igénye nélkül: amerikai futball bemutató, jégkorong bemutató, parkröplabda, versenytánc, társastánc, mazsorett, kerékpár, kosárlabda, ökölvívás, karate bemutató, break tánc oktatás, tájfutó akadálypálya, íjászkodás, Bike Safe Program tájékoztatás és regisztráció, katonai toborzás és még sok minden más. A kisebb korosztály szórakoztatását a délután folyamán a Vaga Banda Zenekar szolgáltatja.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!