Ugrás a tartalomra

„Fantasztikus, hogy miattam jöttek ki tízezren a stadionba”

Soós Péter
Utoljára módosítva
2020. július 21. kedd 10:16
José Luquét nem kell bemutatni a DVTK szurkolóinak, de talán Miskolcon is kevés olyan ember akad, aki ne hallott volna már róla. Az egykori diósgyőri csapatkapitány eddigi edzői pályafutásának legnagyobb sikerét érheti el a hétvégén – ennek apropóján kerestük meg a piros-fehér legendát. Interjú.

José Juan Luque Jiménez 2011 telén érkezett a DVTK-hoz, és egészen 2013-as, nyári visszavonulásáig boldogította a miskolci szurkolókat. Szó szerint. A drukkerek annyira megkedvelték megalkuvást nem tűrő, csupa szív játékát, hatalmas bombagóljait, hogy utolsó mérkőzésére minden jegy elkelt. Csodálatos koreográfiával, igazi spanyolos fiesztával búcsúztatták el a középpályást, aki idő közben a csapat kapitánya lett.

Manapság a Real Betis női B csapatának edzőjeként építi karrierjét a diósgyőri legenda, akit Skype-on értünk el.

A 2013-as búcsúmeccsen készült képeink | Fotó: Mocsári László

Hét éve már, hogy elhagytad a Diósgyőrt és felhagytál az aktív labdarúgással. Hogyan emlékszel vissza erre az időszakra?

A második otthonomnak tekintem Miskolcot és mindig is az lesz. Csak jó szívvel tudok visszagondolni az ott töltött évekre. Remekül éreztem magam és tapasztalhattam, mennyire szeretnek és tisztelnek. Mindenki erre vágyik valahol, nemcsak a labdarúgók.

Játszol még valahol?

A profi labdarúgást befejeztem régen, de azért nem távolodtam el a futballtól. Miután eljöttem Miskolcról, öregfiúk-csapatokban játszottam, például az andalúz-válogatottban. Ezeknek a mérkőzéseknek jótékonysági céljuk volt, hogy pénzt gyűjtsünk a beteg embereknek vagy a nehéz anyagi helyzetben lévőknek.

Sok év távlatából, melyik volt a legemlékezetesebb pillanatod Magyarországon?

A legelső ilyen emlék még az NB II-höz kapcsolódik, amikor több ezren kísértek el minket Nyíregyházára. Az a siker adott olyan lökést, hogy rekordot jelentő győzelmi sorozatot produkálva feljutottunk az élvonalba. A másik felejthetetlen nap természetesen a búcsúmérkőzésemhez fűződik, amikor közel tízezren jöttek ki és csordulásig megtöltötték a stadiont. Jó volt ennyi szurkolót látni a diósgyőri arénában. Fantasztikus volt tudni, hogy miattam jöttek ki ennyien. Az egyetlen rossz érzés csak amiatt töltött el, hogy utoljára futok ki profiként a pályára.

És az egész pályafutásodat tekintve, mire emlékszel vissza legszívesebben? A szurkolók a mai napig emlegetik például a Málaga színeiben a Real Madridnak, Iker Casillasnak lőtt gólodat.

Az ilyen gólok is nagyon fontosak, de számos fontos találatot szereztem az Atlético Madridban is. Ez a csapat a másik örök szerelmem a DVTK mellett. Néhány szabadrúgásgólra emlékszem, melyet a Vicente Calderón csodás közönsége előtt lőttem. Ugye már azt a stadiont is lebontották és újraépítették, akárcsak a miskolcit.

Melyik edzővel szerettél a legjobban dolgozni, illetve ki volt az a csapattársaid, akivel leginkább szívesen játszottál?

Előbbi egyértelműen Luis Aragonés. Mindene volt a futball, rengeteg sikert ért el, bárhol is járt, beleértve a spanyol válogatottat is, amellyel Európa-bajnok lett. Nagyon sokat tanultam tőle. A játékosok közül volt szerencsém Fernando Torressel együtt futballozni az Atléticóban, éppen engem váltott csereként, amikor 17 évesen debütált. Meglepett, mennyire tehetséges.

Tartod még a kapcsolatot a drukkerekkel, akikkel mindig is szoros volt a viszonyod?

Még megvan a facebook-oldalam, amit akkor indítottam, amikor Miskolcra kerültem, ott beszélek néhányukkal. Próbálok mindenkinek válaszolni, aki megkeres. Általuk követem az ottani híreket a városról, a klubról, az ott élőkről. Itthon pedig rengeteg fanatikussal tartom a kapcsolatot, akiket a testvéremként szeretek.

Követed még a magyar focit, a DVTK-t?

Mostanában kevesebb időm jut meccset nézni, de azt tudom, hogy a végén sok vereség becsúszott a csapatnak. Általában mindig rálesek legalább az eredményekre, most már a hölgyekére is.

Volt miskolci csapattársad, Fernando Fernández dolgozott itt edzőként – kevés sikerrel. Hogyan láttad a munkásságát?

Ha a szakmai részét nézzük, az a foci, amit meg akart ott valósítani, nem feküdt a csapatnak és nem is sült el jól, mert nem volt eredményes. Mi, edzők fontosnak tartjuk a statisztikákat, és ezek a számok nem mutattak túl jól Fernandónál. Egyébként szerintem szerencséje sem volt.

A diósgyőri kispad mindig inog, te visszatérnél Miskolcra akár vezetőedzőként vagy más pozícióba?

Mindig örömmel térnék vissza. Amikor a stadionavatón legutóbb ott jártam, felajánlottak egy utánpótlásedzői állást. Ígérték, hogy keresnek még ez ügyben, de végül sosem érkezett meg a hívás. Őszintén mondom, tartozok Miskolcnak a sok szeretetért, amit felém mutattak, ezért sosem kételkednék abban, hogy visszatérjek, ha segítségül hívnak.

Említetted, hogy a stadionavatón jártál legutóbb Miskolcon, tetszik az új aréna?

Nagyon szép, barátságos és zárt. Végre nincs a pálya körül futópálya, ami egy kicsit megöli a futballhangulatot, mert messze esnek a drukkerek tőlünk. Remélem, hamarosan vége a járványnak, amit mi is megszenvedtünk Spanyolországban, és akkor újra megtölthetik a lelátót a piros-fehérek. Látom a felvételeket, elég szomorú képet fest a sok foghíjas széksor.

Megszerezted a pro licencet, majd egyből a Real Betis B női csapatánál kezdtél dolgozni. Miért a hölgyekre esett a választás?

Akkoriban María Pry volt a Betis női csapatának edzője, akivel jó barátságot ápolok. Most a Levante felnőtt női együttesénél dolgozik, harmadikok lettek az első osztályban. Sokat beszéltünk régebben is, ő keresett meg, hogy legyek a B csapat szakvezetője. Elfogadtam, mert teljesen új kihívást jelentett, nem ismertem szinte semennyire a női focit. Emellett környezetváltozást is hozott, mert a fiú utánpótlásban kezdtem. Már két éve dolgozom velük és egyáltalán nem bántam meg a döntésemet, sokat fejlődött ez a szakág az utóbbi években. Első évemben feljutottunk a harmadosztályba, idén ismét bajnokok lettünk, és most ott tartunk, hogy július 25-én playoffot játszunk a másodosztálybeli tagságért, ami B csapatként a legmagasabb szint. Mindezt 17-18 éves lányokkal értük el, ami óriási siker.

Milyen edző José Luque? Milyen futballt játszatsz a csapatoddal?

Ahogy a lányoknak is mondom, ha győzünk, ha veszítünk, a lényeg, hogy mi birtokoljuk a labdát, mert a futballt azzal játsszák. Idegenben is ezt kérem tőlük. Ahogy bebizonyosodott az elmúlt két évben, ez sikerre vezet.

Fotó: Real Betis Balompié

Mik a távoli céljaid edzőként?

Most csak a szombat lebeg a szemem előtt. Személyes célom pedig minél többet fejlődni edzőként. Nem zárkózom el sem a férfi, sem a női csapatok edzésétől, majd kiderül, milyen lehetőségeket, megkereséseket kapok. Ahogy Miskolcon elvállalnám a női csapat felkészítését is akár.

Jut idő a családodra is? Magyarországon ritkán tudtak meglátogatni, mert még nagyon kicsik voltak a gyerekeid.

Nem azt mondom, hogy sokkal több időm van rájuk, de azért teljesen más így, hogy újra együtt élünk. A sport persze sokat elvesz, mert hétvégenként ugyanúgy utazok, ugyanakkor így ki tudnak jönni mindig a hazai meccseimre.

David még mindig követi az apukája példáját?

Persze! 15 esztendős, mégis a 17-18 évesek közt játszik, ami nem könnyű, de nagyon élvezi, mert sok játékpercet kap. Fizikailag ilyenkor még sokat számít a két év.

További hírek

Programok