Ugrás a tartalomra

Felújították, de még nem használhatják

Répássy Olívia
Utoljára módosítva
2020. szeptember 18. péntek 16:06
A zsidó imaház teljesen új, kívül-belül, a hívek azonban még nem tarthatnak alkalmakat, mert elérkezett a járvány második hulláma. Fotókon tudjuk megmutatni, hogy milyen szép lett a Déryné utcai épület.
Képgaléria! Fotó: Mocsári László

Imaházába múlt szerdán költözhetett vissza a zsidó közösség, imákat azonban csak online tarthatnak, mint tavasszal. Szlukovinyi Péter, a Miskolci Zsidó Hitközség elnöke elmondta, ennek ellenére is örülnek, hogy készen lett az épületegyüttes. – Már nagyon vártuk, és igazán szépnek találjuk. Több funkciót töltenek be a különböző helyiségek: imaterem, konyhával – ahonnan tervezünk menüztetést akár külsősöknek is –, oktatási központ és múzeum lett itt négy szobával. Ez utóbbi terveink szerint november végén, december elején nyithat majd meg.

A pályázat része volt négy neoreneszánsz bútor restaurálása

Szalay Antalné, a Középület- és Lakásépítő Zrt. igazgatója elmondta, 2019 végén kezdték el a munkát. – Nagy kihívást jelentett számunkra, hogy egy rossz állapotú épületből egy műemléki környezetben lévő 21. századi legyen, ami éke a városnak és minden igényt kielégít. Az U-alakú épületegyüttes az 1800-as évek elején készült, és azóta nagyon sokszor átalakították. Egy részét bontani és újraépíteni kellett – mondta a kivitelező.

2017-ben nyerték el azt a pályázatot, amiben észak-magyarországi zsidó emlékhelyeket újítanak fel. Miskolcon háromszáz éves múltra tekint vissza a zsidó közösség. Ma száztizenkilenc zsidó család él a megyeszékhelyen, ez körülbelül háromszáz főt jelent. – A zarándokok érintik városunkat, mikor a hegyaljai temetőkbe mennek, ráadásul számos helyi fesztivál helyszíne voltunk évtizedeken keresztül. Bízunk abban, hogy létre tudjuk hozni a korábban tervezett tizenkét szállást is, de természetesen nagyon várjuk, hogy újra tudjuk használni majd a zsinagógát – mondta Szlukovinyi Péter.

További hírek

Olvasnivaló