Ugrás a tartalomra

Gyermeknapi főzőverseny az Avason

minap.hu
Utoljára módosítva
2023. május 30. kedd 11:50
Az avastetői sportpálya szomszédságában tizennyolcadik alkalommal rendezik meg a gyermeknappal egybekötött főzőversenyt szombaton.
Fotó: Mocsári László

„A versenyt, a tavalyi évhez hasonlóan, Szilágyi Szabolcs és Szarka Dénes képviselőtársaimmal együtt szervezzük. Kilencven csapat nevezését fogadtuk be az előzetes jelentkezések alapján” – ismertette az előzményeket Fodor Zoltán, a miskolci 7. számú választókerület avasi önkormányzati képviselője, aki tizennyolc évvel ezelőtt hívta életre a főzőversenyt a mindenkori avasi képviselőtársakkal közösen, szorosan illeszkedve a „Mozdul az Avas!” korábbi rendezvénysorozatához.
 
„Miután a verseny másnapján, vasárnap gyermeknap van, így – gondolva a kicsikre is –, felállítunk egy hatalmas ugrálóvárat, amit 10 órától délután 3 óráig minden idelátogató gyermek ingyen vehet igénybe. Természetesen lesz rendőrségi motoros, tűzoltóautó, kukásautó, és megtekinthető lesz a város legújabb és legrégebbi autóbusza is" – tette hozzá a képviselő. 

A szervezők ígéretet kaptak a MIVÍZ-től arra, hogy vetélkedőt szerveznek a gyerekeknek, a sikeresen szereplőket pedig ajándékokkal jutalmazzák. A főzőverseny helyszínén ezen kívül vattacukor- és édességárus is várja őket. 

Fontos információ, hogy a rendezvény idején a versenyzők által készített ételek árusítására nincs lehetőség, akik kilátogatnak, csak akkor tudnak ezekből étkezni, ha megkínálják őket a versenyben részt vevő ismerőseik.

A szervezők kérik, hogy a helyszínre lehetőleg ne autóval érkezzenek, mert az Avasi kilátó átépítése miatt az út le van zárva, így nagyon kevés a parkolási lehetőség. A területre a főzőverseny kezdetéig csak ideiglenesen lehet behajtani a főzőeszközök kipakolása céljából. Továbbá, csak azok hajthatnak be, akik az építkezésen részt vesznek, illetve az ellátmányt hozzák.
 
Fodor Zoltán felhívta a figyelmet arra, hogy a főzőversenyhez az egész avastetői területet lefoglalta, így azt kéri, hogy akik nem jelentkeztek, az esetlegesen erre a napra tervezett családi, baráti összejövetelt, főzést, tegyék át más időpontra. Ehhez hasonlóan a sportolók megértését is kéri, miután a bemutató autók a focipályán lesznek, így a sportolni vágyóknak is más helyszínt kell keresniük.

„Minden gyermeket szeretettel várunk a város bármely részéről! A résztvevőknek jó szórakozást kívánok!” – invitálta a gyermeknapi főzőversenyre a vendégeket az önkormányzati képviselő.

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!