Ugrás a tartalomra

Közel hatszázmilliárd forinttal segítik a vállalkozások újraindulását

Létrehozva
A támogatási programok mellett a megújult a vállalkozói információs portálról is szó esett a BOKIK-székházban megtartott vállalkozói fórumon.

Kép
György László államtitkár. Fotó Juhász Ákos

Az induló 2021-27-es európai uniós programozási időszak pályázatai, a megújult a vállalkozói információs portál (VALI) valamint az újrainduló hazai a gazdaság – ezek voltak a fő témái annak a fórumnak, amit helyi kis-és középvállalkozók számára hívott össze péntekre az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) és a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK). Az eseményen nemcsak tájékoztatást adtak a cégek előtt álló lehetőségekről, hanem a vállalkozók tapasztalatait, véleményét is várták egy szakmai beszélgetés keretében.

Bihall Tamás, a BOKIK első embere az eseményen úgy fogalmazott, a következő időszak alapvető kérdése, hogy az uniós forrásokkal, pályázati lehetőségekkel, és a kormány gazdaságpolitikai elképzeléseivel hogyan tudnak élni a helyi vállalkozások.

Kép
Bihall Tamás

Bizonytalan világpiaci tendenciák

- Céges felmérések segítségével a helyi kamara azt állapította meg, hogy megyénk gazdasága viszonylag sikerrel vészelte át ezt a borzalmas időszakot. A makro számok alapján visszaesés gyakorlatilag nem történt. Tény, hogy a turizmus, vendéglátás területe a földbe állt, azonban az újranyitás, újraindulás miatt mi őszintén reméljük, hogy az előttünk álló szezon talán ezt is kiigazítja majd némelyest. A megye gazdaságának nagyobb része viszont a vegyipar, a fémipar, az elektronikai ipar vagy a járműgyártás területén is megfelelő szinten tudott teljesíteni, és ez igaz a nagyobb és kisebb vállalkozásokra is – jelentette ki Bihall Tamás.

Bizonytalanság most főként abban van – folytatta a BOKIK elnöke –, hogy a világpiaci tendenciák nem ismerhetőek. „A legnagyobb gond az anyagáremelések sora, főleg az építőiparban. Emellett az újraindítás legnagyobb kérdése az lesz, hogy rendelkezésre tud-e majd állni a megfelelő mennyiségű és minőségű munkaerő, ebben a képzésben résztvevő intézményeknek lesz nagy szerepe” – tette hozzá az elnök, aki elmondta még: a kamara teljes körű segítséget kíván nyújtani a kormánynak abban, hogy beruházásösztönző folyamatai megyénkben is elérjék a célközönséget, vagyis a vállalkozókat.

Kép

Mindent megtesznek

György László, az ITM gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára a minap.hu-nak úgy fogalmazott, a kormány a lehetőségeihez mérten mindent megtett azért, hogy segítsen a bajba került, vagy a működését szüneteltetni kényszerülő vállalkozásoknak, ilyen eszköz volt a kezükben a többi közt a bértámogatás, vagy a hitelmoratórium is. Mint mondta, azt tapasztalja, hogy a járványhelyet elsősorban pszichésen viselte meg az embereket.

„Amikor tavaly nyáron Miskolcon jártam, akkor sokkal derűlátóbb volt a hangulat, mint most, a harmadik hullám után, miközben most úgy látjuk, hogy sokkal-sokkal jobbak a lehetőségeink. Az Európáénál és a világénál is gyorsabb oltási stratégiánknak köszönhetően másfél-két hónapos előnyben vagyunk a vetélytársainkkal szemben. Ez legalább egy százaléknyi GDP növekedést feltételez, ennyivel többet feltételez hazánkban, mint a vetélytársaknál. Ráadásul az unióban nálunk indulnak el elsőként a 2021-27-es európai programozási időszak vállalkozásfejlesztési programjai is – hangsúlyozta az államtitkár.

A Ginop Plusz gyorsindulás keretében jelentős, összesen 587 milliárd forint értékű forrásokat hirdetnek meg a következő hónapokban. A tervek szerint 200 milliárd forintos keretösszegű Technológiaváltó támogatási programban benyújtott pályázatok elbírálása legfeljebb 45-60 napig tart. Erre a tervek szerint július 12-étől lehet pályázni.

Folytatódik, a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program, amellyel a kistelepülések tíz fő alatti vállalkozásait kívánják fejleszteni, akik egyenként legfeljebb 10 millió forint vissza nem térítendő támogatásra pályázhatnak. Ezen kívül rövidesen indulnak a Magyar Multi Program és Zöld Nemzeti Bajnokok névre keresztelt kiválósági programok is.

Kép

Egyszerűsített honlap

György László hozzátette, a vissza nem térítendő támogatás mellett a miniszterelnöki bejelentés szerint „korlátlanul állnak rendelkezésre közel nulla százalékos hitelek a Széchenyi kártya program újraindítási konstrukcióiban.”

- Mi ezt első körben egy 2000 milliárdos kerettel hirdetjük meg, és azt reméljük, hogy ez elég lesz a vállalkozók számára. Amennyiben nem, akkor bővítünk a lehetőségeken – tette hozzá.

Az eligazodásban a vállalkozókat a megújult vállalkozói információs portál segíti (www.vali.hu), ahol az érdeklődők mindössze a cégnév megadásával tájékoztatást kapnak a számukra elérhető pályázatokról, állami támogatásokról, kedvezményes hitelekről valamint értesülhetnek képzésekről, minősített szakértőkről és tudást átadó programokról is. 

Ez is érdekelhet

Corvin baleset
Hatalmas csattanás Miskolc belvárosában: mentők a helyszínen
MiskolcBaleset
A tűzoltók a Corvin utcában áramtalanították a járműveket szerda délután.
A dublini vb már biztos, a barcelonai Világkupára még rágyúrnak
MiskolcSportBelföldVilágSzabadidő
Februárban megkezdte a 2026-os versenyszezont a miskolci Grand Dance Tánc- és Sportegyesület, és már most jelentős sikereket ért el – miközben még számos megmérettetés vár rájuk az év során.
Thürmer Gyula, a Munkáspárt elnöke Gyapjas Sándor, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye 02. számú egyéni választókerületének jelöltje Fotó: Mocsári László
Miskolc jövője a fejlesztés és a munka
Miskolc
Thürmer Gyula szerint a jelenlegi baloldali pártok nem képviselik a dolgozókat. A Munkáspárt elnöke Miskolcon, a jelöltek bemutatásán beszélt egészségügyről, háborúról és Európa jövőjéről, az április 12-dikei választás tétjéről.
Dohányné Varró Anna a közbiztonság, az egészségügy, a gyermekek és a nők helyzetének javításán dolgozna
Miskolc
Az április 12-i választások előtt a minap.hu szerkesztőségének vendége volt és interjút adott Dohányné Varró Anna, akire független képviselőjelöltjeként, a B.-A.-Z. vármegyei 1-es választókerületben élők voksolhatnak.
Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanács Támogatási Program
A Miskolc Televízió médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.