Ugrás a tartalomra

Miskolci kórháztörténet 1. - A kórházak elődjei: az ispotályok és szegényápoldák

Nagy Attila történész
Utoljára módosítva
2020. november 30. hétfő 13:07
A következő hetek kórháztörténeti áttekintésével azoknak a fehérköpenyes ismeretleneknek szeretnék tisztelettel adózni, akik a különböző idők krízishelyzeteiben vállukra vették az ápolás, gyógyítás súlyos terhét.
Mindszent 1900-ban, a templom mellett balra az egykori ispotály épülete

Az idei év egészen biztosan ott fog szerepelni a jövő történelemkönyveinek lapjain, negatív előjellel. Amikor a szokásoknak megfelelően, szilveszter éjjelén koccintva köszöntöttük a 2020-as évet, a legtöbben még nem tudtuk, hogy az egész világnak szembe kell néznie egy új, láthatatlan ellenséggel, amely az elmúlt hónapokban teljesen átalakította életterünket. Tavasszal bezárkóztunk, nyáron szabadultunk, hogy ősszel újfent korlátozások között éljük az életünket, ezzel együtt mindennapjaink szerves részévé vált a számmisztika: az új fertőzöttek, halálozások és a gyógyultak számai. Hogy mindez meddig fog tartani, azt még ma is csak találgatjuk, ahogyan azt is, hogy a koronavírus-járvány okozta sokk közép- és hosszú távon milyen gazdasági hatásokkal jár majd. Egy biztos: soha nem látott teher hárul manapság az egészségügyi intézményekre, a járvánnyal való gyötrő küzdelem mellett a világ árgus szemekkel figyeli a laborokból jövő híreket, reménykedve várva azt a vakcinát, ami véget vethet ennek a szörnyű időszaknak. Ha a múltba révedünk, némi párhuzamot találhatunk jelenünkkel. Ahogy most, úgy korábban is előfordult már, hogy egy addig még nem ismert válsághelyzet okozta erőpróba hozta meg az egészségügyi rendszer átalakulását, fejlődését, kényszerítette ki új kórházak építését. Nem történt ez másképp városunkban sem.

A mai értelemben vett kórházak létrejötte előtt a különböző szociális és egészségügyi feladatokat az úgynevezett ispotályok és szegényápoldák látták el, amelyeket egyes társadalmi csoportok, vallási felekezetek hoztak létre. Ezek az intézmények mindenféle állami kontroll nélkül látták el feladataikat, és amolyan jótékonysági intézményként működve javarészt szegény, nincstelen emberek ápolását végezték, a bentlakók ellátásban, valamint esetleges orvosi segítségben részesültek. Az ispotályok és szegényápoldák korszakának határvonalát az első komolyabb állami beavatkozásnál, az 1855-ös „közkórház-törvény” (6382/1855 cs. k. BM rendelet) megalkotásánál érdemes meghúzni.

A mindszenti ispotály épülete

A mai Miskolc területét tekintve az első ispotályt a tapolcai bencések üzemeltették a 13. századtól, ahol a gyógyítást maguk a szerzetesek végezték, amelyet a magister hospitalis irányított. A bencések ápoldája a mohácsi csatavesztést követő trónviszályok időszakában semmisült meg, ekkor azonban már létezett a mindszenti apátsági ispotály. A mindenszentekről elnevezett egyház oltalma alatt álló ápoldának a 16. század közepén már ötven lakója volt, vakokat, némákat és mozgássérülteket egyaránt ápoltak itt. Az ispotályt a 18. század második felében felújították, ennek és működésének költségeit a diósgyőri koronauradalom, mint kegyúr finanszírozta egészen 1855-ig. Ekkor a már említett törvény ezen ispotályok működését más megítélés alá helyezte (mai áthallással amolyan magánklinikáknak minősítette, így állami támogatásban nem részesülhettek), ami további működésüket, funkciójukat nagyban befolyásolta. Az egykori ispotály épülete még ma is áll, a Mindszenti templom melletti földszintes épületben működött egykoron.

A kronológia szempontjából második ilyen intézménye a zsidó hitközségnek volt városunkban (1768). Az izraelita ispotály ingyenes orvosi kezelésben, ápolásban és segélyezésben részesítette hittársaikat. A Chevra Kadisa (Szent Egylet) tagjainak sajátos feladata volt a haldoklókkal és a halottakkal való foglalkozás, ami 1830-ig, az új kórházuk megépítéséig működött ebben a formájában. A négyszobás kórház először a Palóczy utcában épült fel, ám ez az intézmény az 1843-as tűzvésznek esett áldozatául. 1874-től a Chevra Kadisa kórháza újra megnyitott, azonban a felekezeti irányítású kórházak egyre inkább jelentőségüket veszítették a nagyobb és korszerűbb állami intézmények mellett. Ennek ellenére 1902-ben egy másik izraelita jótékonysági egylet, a Bikur Cholim is létrehozott egy új kórházat a Csabai kapuban, ám ez csak másfél évig működött, majd a létesítmény a Vízgyógyintézet Szanatórium Rt. tulajdonába került. Ez az épület adott helyet később az 1920-as években létrejövő miskolci Művésztelepnek, ma a Herman Ottó Múzeum kezelésében álló úgynevezett Alkotóház található itt.

A vízgyógyintézet, ma alkotóház egy korabeli képeslapon

A 18. század utolsó éveiben az akkor még jelentősebb számban megtalálható miskolci görögség hozott létre a fentiekhez hasonló ispotályt, amely a kompánia befizetéseiből működött a következő mintegy fél évszázadban. Érdekesség, hogy az 1848-1849-es szabadságharc idején felekezetre és származásra való tekintet nélkül gyógyították itt a rászorulókat, így akár azokat az orosz katonákat is, akik a császárral szövetségben rohanták le az országot. A miskolci görögség számának csökkenése, asszimilálódása, valamint a közkórház létrehozása vetett véget az intézmény működésének. Az ispotály földszintes épülete ma is áll a Jókai utcában. Az 1855-ös törvénynek Miskolc elég hamar eleget tett, hiszen a következő évben létrejött a város első közkórháza.
(folytatjuk)

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!