Ugrás a tartalomra

A Monos nyerte a legjobb filmnek járó fődíjat a CineFesten

mti
Utoljára módosítva
2019. szeptember 21. szombat 20:37
Alejandro Landes brazil rendező Monos című háborús drámája kapta a legjobb filmnek járó Pressburger Imre-díjat szombaton a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjkiosztó gáláján.

A szervezők tájékoztatása szerint a fesztivál nagydíját, a Zukor Adolf-díjat és a Filmkritikusok Nemzetközi Szövetsége (FIPRESCI) díját az amerikai Robert Eggers A világítótorony című filmje kapta. A közönségdíjat a német Nora Fingscheidt Kontroll nélkül című drámája nyerte el.

A legjobb kisjátékfilm Pedro Collantes Ato San Nen című alkotása lett, az egészestés dokumentumfilmek CineDocs-díját Anja Kofmel Chris, a svájci, a CineNewWave-díjat Füzes Dániel Szokásjog című alkotása nyerte el. A Dargay Attila-díjat, amellyel a magyar animáció ifjú tehetségeit ismerik el, Hegyi Olivér kapta.

A Nemzetközi Ökumenikus Zsűri díját Ali Jaberansari Teherán: a szerelem városa című alkotása nyerte el. Az Art Mozik Nemzetközi Szövetsége zsűrijének díját a Monos kapta.

A szombati díjkiosztó gálán életműdíjat vehetett át George Lazenby ausztrál színész, az idén ötvenéves 007 - Őfelsége titkosszolgálatában című kultikus James Bond-film sztárja. A CineFest idei másik életműdíjasa, Bille August Oscar-, Golden Globe- és Arany Pálma-díjas dán rendező a nyitógálán kapta meg az elismerést. Az Európai Mozi Nagykövete elnevezésű, 2016-ban alapított díjat idén két világsztár, Vanessa Redgrave és Franco Nero vehette át Miskolcon.

George Lazenby (j) ausztrál színész Életműdíjat vesz át Kiss János alpolgármestertől (k) és Bíró Tibor fesztiváligazgatótól (b) a 16. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál díjátadó gáláján szeptember 21-én. MTI/Vajda János

Idén is a világ élvonalába tartozó alkotók filmjei mérettették meg magukat a CineFesten – mondta el az MTI-nek Bíró Tibor fesztiváligazgató, aki kiemelte: a fesztiválon évről évre a világ friss filmtermésének legjava mutatkozik be a magyar közönségnek.

Hozzátette: nagy öröm, hogy rang lett a CineFesten bemutatni egy-egy filmet. Különösen igaz ez a magyar alkotásokra, amelyeknek egyre gyakrabban van a miskolci fesztiválon a magyarországi és világpremierje is.

Idén a fesztiválon tartották Magyarország idei Oscar-nevezésének, Tóth Barnabás Akik maradtak című alkotásának hazai bemutatóját. Ugyancsak a CineFesten volt az Oscar-díjas Deák Kristóf Foglyok című új nagyjátékfilmjének, valamint Bársony Katalin Csillagfény távolság című zenés dokumentumfilmjének a magyarországi premierje.

Nagy sikert aratott a fesztivál látogatói körében A Vadonvilág - gróf Széchenyi Zsigmond nyomában című film. A rendezőt, Lerner Jánost Széchenyi Zsigmond özvegye, Hertelendy Margit is elkísérte a CineFestre. A dokumentumfilm-felhozatalt erősítette Almási Tamás Folyékony arany című alkotása is, amely a tokaji aszú készítésének szépségeit és nehézségeit mutatja be a borvidék három emblematikus borászán keresztül.

Bíró Tibor kitért arra is, hogy az idei CineFest szinte minden premiervetítése teltházas volt, sőt, legtöbbször már a termek befogadóképességét is meghaladta az érdeklődés, ezért sokan már csak a gyakran szintén teltházas ismétlő vetítésekre fértek be.

A Cinefest zárógáláján beszédet mondott a miskolci születésű Káel Csaba filmügyi kormánybiztos, aki a szervezők közleménye szerint elmondta, hogy roppant büszke a CineFestre, „melynek szervezői megalapították Magyarország legnívósabb filmfesztiválját, amelyet ma már nemzetközi szinten is a kiválóak között jegyeznek”. Felidézte, hogy szeptember elseje óta a magyar mozgóképkultúra kormánybiztosa és nagy öröm számára, hogy ebben a munkában olyan kiváló partnerekre is számíthat, mint a CineFest.

További hírek

Olvasnivaló