Ugrás a tartalomra

Nem élesben, „játszóházban” gyakorolnak

Kujan István
Utoljára módosítva
2020. szeptember 15. kedd 16:30
A minél felkészültebb, gyakorlottabb orvosok és szakdolgozók képzését segítik a megyei központi kórház szimulációs laborjai. Az országban elsőként Miskolcon kezdte meg működését az úgynevezett Skill-labor évekkel ezelőtt. Kedden aztán már a másodikat is átadták, miközben új eszközöket is vásárolt az intézmény.

A laborok tekintetében is Európa élvonalába kerültünk – fogalmazott Tóth Imre orvosigazgató-helyettes, a Skill-labor projekt kórházi felelőse. Közlekedésből vett példával is illusztrálta a beruházás fontosságát: a pilóták sem úgy kezdik a pályafutásukat, hogy azonnal repülőre ültetik őket. – Esetünkben ez azt jelenti, hogy tehát nem „élesben”, betegeken, hanem szimulációs eszközökön gyakorolhatnak az orvostanhallgatók és szakorvos-jelöltek a most átadott Skill 2 laborban. Miskolcon eddig nem volt szimulációs képzés számukra.

Oktatnak is

Az épületben korábban állatkísérleteket végeztek egyébként. Az átalakítást követően, kora tavasszal tervezték átadni a labort, ám a világméretű pandémia közbeszólt. A megyei központi kórházban több mint 450 millió forintos beruházás valósult meg. Az állami támogatásból, mintegy 320 millió forintért gépeket, műszereket vásároltak. Ehhez tett hozzá a kórház egy jelentős, több mint 100 millió forintos önrészt, amit részben további műszerekre, részben építészeti felújításokra fordítottak – mondta el Révész János főigazgató.

Emlékeztetett: az intézmény oktatási feladatokat is ellát: már a szakiskolát választó diákok – például az ápolók – is náluk szerzik meg gyakorlati ismereteiket. És a Miskolci Egyetem Egészségügyi Karának hallgatói – köztük védőnők, gyógytornászok – szintén itt tanulnak, ahogy szakorvosok is. Évente körülbelül 3 ezerre tehető azok száma, akik a kórházban bővítik ismereteiket.

Mocsári László képgalériája!

Orvosi játszóház

Almássy Sándor sebész, a Skill-labor vezető főorvosa megerősítette: a tavaly októberben elindított oktatás „nem várt sikert hozott”: mind a rezidensek, az orvostanhallgatók, mind az egyetem hallgatói elismerően szóltak a képzésekről. – Orvosi játszóháznak nevezték el a labort, ahonnan nem akarnak hazamenni, annyira élvezik. A vártnál is nagyobb az érdeklődés.

Ápolóknak is

A másik (Skill 1) labort – ami főleg a szakdolgozó-képzés helyszíne – szintén most bővítették, fejlesztették. Itt évente mintegy 1500-an tanulnak. A kórház együttműködik az egészségügyi középiskolákkal, saját oktatói csoportjával segítik a tanulók fejlődését, Horváth Emese oktatási csoportvezető irányításával. Az épület második emeletén oktató kórtermeket rendeztek be, ahol ápolási gyakorlatokat végezhetnek, valamint ide szervezik az újraélesztés oktatási programot is: a kórház nem egészségügyi dolgozóinak is meg kell tanulnia ugyanis. Ez kötelező központi program.

Szakorvosképzés is?

Veres Pál polgármester örömét fejezte ki amiatt, hogy a megyei központi kórházban egy olyan beruházás valósulhatott meg, amihez az intézmény is jelentős forrást tudott biztosítani. Valóban egyetemi oktatókórházként és továbbképző helyként működik a kórház – emelte ki –, ami mutatja: az oktatási területen is erős Miskolc.

Az országos projektre mintegy 8 milliárd forintot költött a kormány – mutatott rá Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, aki elismeréssel szólt a kórházban végzett munkáról. Bánné Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke pedig azt mondta, különösen az egészségügyben fontos az élethosszig tartó tanulás. A laborok pedig ezt a célt szolgálják.

Az állami program a remények szerint folytatódik. Miskolcon bíznak abban, hogy további fejlesztéseket valósíthatnak meg. A tervek megvannak: akár szakorvosokat is képezhetnének itt, és regionális centrumként működnének tovább. A középiskolások számára pedig bemutató órákat tartanának, pályaorientációs céllal.

További hírek

Olvasnivaló