Első bécsi látogatásomkor rögtön lenyűgözött ez a rendezettség. Ami, el kell hogy mondjam, jellemző az osztrák emberekre ugyanígy. A vendégszeretetük mellett talán ez a tulajdonságuk nyerte el a tetszésemet leginkább.

A Hofburg gigantikus kertjében tátottam a számat éppen, amikor az egyik fazonra nyírt sövény mögül egy hihetetlenül vékony, meseszép lány lépett elém, loknis hajjal, bő szoknyában. Én próbáltam kierőlködni magamból valami németes üdvözlést, mire a lány – legnagyobb meglepetésemre – magyarul felelt. Azt mondta, miközben nagyokat nevetett, hogy a hátizsákomból kiálló serpenyővel és egyéb konyhai kellékekkel le sem tagadhatnám, hogy turista vagyok. Én elhebegtem neki, hogy a Creppy utazó séfjeként a világ legkülönlegesebb palacsintáinak viszem hírét a nagyvilágban, mire szűkebbre vált a mosolya. Nekem még meglepődni sem volt időm, megragadta a kezem és elkezdett futni maga után húzva engem. Befutottunk a kastélyba, rohantunk át a gyönyörű termeken, szalonokon, míg az egyik helyiség falánál egy falikar mellett álltunk meg. A lány lopva szétnézett, majd megrántotta a kart, mire egy addig láthatatlan ajtó nyílt meg a falban, melynek résén besurrantunk.

A helyiség, ahová érkeztünk, félhomályban volt és kicsit dohos szagot árasztott. Azonban ahogy a lány felkapcsolta a villanyt tisztán láttam, hogy egy ritkán használt konyhába érkeztünk. Porosak voltak az asztalok, a fölötte lógó eszközökön néhány pókháló kúszott fel. A lány azt mondta, hogy ez itt az ő titkos helye, ide szeret járni, ha már elege van a tömegből. Azért hozott ide, hogy mutassak neki abból az egyedi kínálatból, amivel elkápráztatom azokat a népeket, akiket meglátogatok utazásaim alkalmával.

Nekem hirtelen egy szó sem jött ki a torkomon, majd első meglepetésemből felocsúdva elkezdtem leszerkeszteni hátamról a mobil konyhai eszközeimet, hátizsákomból pedig a nálam lévő alapanyagokat.

Valami arisztokratát gondoltam ennek a szépségnek, akiről sütött a stílus, a legfelsőbb körök atmoszférája, mégis olyan közvetlennek, olyan egyszerűnek hatott. Úgyhogy ezirányba kellett gondolkodnom. Volt nálam csirke, némi aszalt gyümölcs és természetesen egy kis üveg Creppy hagymalekvár, úgyhogy alápörköltem a serpenyőmnek ...

Ő csak nézett, miközben főztem, néha kérdezett rólam és Magyarországról és nagyokat nevetett is, ha vicceset mondtam.

Úgy fél óra elteltével felszolgáltam neki egy fenséges Sissy palacsintát. Először méregette, majd előkelően levágott belőle egy darabot és a hagymalekvárba mártva megkóstolta. Én az ajkamat harapva vártam a véleményét, ami nem jött könnyen. Ízlelgette, forgatta a szájában, majd miután lenyelte ... rögtön nekiállt az egésznek és rekord sebességgel kapkodta be falatról falatra.

Miután végzett a tányérján lévő adaggal pihegett egy keveset, majd felállt, elismerően megbiccentette a fejét, majd ... megölelt és egy puszit illesztett az arcomra. Azt mondta, hogy élete egyik legjobb ebédjét ette, ilyen különlegességet még nem kóstolt. A palacsintában rántott csirke aszalt gyümölcsökkel valami fenséges volt, na és mellé a hagymalekvár teljesen lenyűgözte.

Miután jól laktunk a Sissy palacsintákból, sétáltunk egyet a kastély falai közt, illetve a lélegzetelállító kertben is, ahol mosolygós búcsút vett tőlem a még mindig ismeretlen lány.

Valami már a kastélyban is birizgálta az agyamat, de nem tudtam, hogy mi az. Aztán amikor az egyik sövény mögül visszanézett rám utoljára a lány, akkor bevillant ... a kastélyból egy festmény ... amin egy fiatal lány mosolygott. Mintha ő lett volna, mintha ... A kép alatt apró táblán egy név is szerepelt, mintha a Sissy lett volna ...