Ugrás a tartalomra

V. Mento vízilabda Kupa a Miskolctapolcai Strandfürdőben

minap.hu
Utoljára módosítva
2020. augusztus 19. szerda 11:42
Idén ötödik alkalommal rendezik meg az immár hagyománynak tekinthető Mento Kupát, mely Miskolc egyik legjelesebb sporteseménye. A nemzetközi tornán ezúttal U18 korosztályban a miskolci PannErgy-MVLC, a nagyváradi Progress Oradea, a ZF Eger, és a kassai Hornets csap össze. (X)

Négy éve hagyományt teremtettünk azzal, hogy elindítottuk a Mento Kupa történetét. Büszkék vagyunk rá, hogy a kezdeményezésünk sikert aratott, és évről évre remek színvonalú rendezvényeken mérhetik össze erejüket a fiatal sportolók. Izgatottan várjuk a medencében keményen küzdő játékosokat, akik mindent megtesznek, hogy győzzenek - írja a Mento Kft.


De kikért is izgulhatunk a kupán:

A Pannergy - MVLC Miskolc Ifjúsági csapatunk már harmadik éve az Országos bajnokság felsőházában szerepel. Stabilan a középmezőnyben végez, ami az erős mezőnyben dicséretes teljesítmény. A csapatnak van két korosztályos válogatott játékosa, Vismeg Zsombor és Hajdú Alex személyében. Vismeg Zsombor tavaly az ifjúsági Európa Bajnokságon bronzérmet szerzett.
Mindkét játékos már a jelenlegi OB I-es csapat stabil kerettagja.
- Az augusztus végén induló Országos Bajnokságban Ifjúsági csapatunktól egyenletes,jó szereplést várunk, ahol a top csapatoknak szeretnénk megnehezíteni a dolgát, és ezzel is üzenni, hogy a miskolci utánpótlás töretlenül fejlődik! - teszik hozzá.
A csapat erejét az is mutatja, hogy a jelenleg zajló Országos Nyári Kupa sorozatban kis híján legyőzte a válogatott játékosokkal teletűzdelt tavalyi bajnok UVSE gárdáját. A csapat edzője Csányi Róbert.

A ZF Eger nagy hangsúlyt fektet az utánpótlás nevelő munkára. Az egri vízilabdaklub kiváló kondíciókat biztosít, így a fiataloknak lehetőségük van a hatékony fejlődésre. Hiányos a klubnál ez a korosztály, nincs 2002-es születésű játékosuk, akik az ifi korosztály legidősebb játékosai lennének. Így a csapatot 2003-as és 2004-es születésű játékosok alkotják, akik közül már öten szerződést kaptak a felnőtt csapattól,  így hétről hétre megmérettetnek az OB I.-es küzdelem sorozatban is.

A nagyváradi Crisul PROGRESS ORADEA 1958-ban alakult meg Nagyváradon, ahol az első vízilabda csapatként azóta számos jó eredményt ért el. A jelenlegi ifjúsági, serdülő és gyermek csapatok az előző román bajnokságban az első és második helyezést érték el.

A kassai SK Hornets Klub 2003-ban alakult. A férfi csapat azóta hét bajnoki címet szerzett. Legjobb nemzetközi szereplésük a LEN  kupa 2010/11 volt, ahol nyolcaddöntőig jutottak. Több korosztályos válogatottal is rendelkezik. Az U17 korosztályos csapat 2018/2019. évi szezonban megnyerte a szlovák bajnokságot, elnyerte a Master of Slovak Championship Cadets címet.


A Mento Kupa augusztus 3-án és 4-én várja a közönséget a Miskolctapolcai Strandfürdőben kitűnő nyári programot kínálva a szórakozni vágyó nézőknek.
 

Töltsük meg a lelátókat és szurkoljunk együtt kellemes környezetben a fiatal miskolci tehetségeinknek!
 

További hírek

Olvasnivaló

Programok

Jelenleg nincsenek programok!