Ugrás a tartalomra

Egészség

Új orvosi rendelő épült Lyukóvölgyben
EgészségMiskolc
Több mint 90 millió forintból egy 153 négyzetméteres, földszintes, akadálymentesített épület készült el a Közösségi Ház mögött, melyben egy felnőtt és gyermekorvosi rendelő, valamint külön épületrészben a védőnői tanácsadás kapott helyet.
Tudják, hogy nyáron sokkal fontosabb a véradás, mint máskor
EgészségMiskolc
Évente szervez véradást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat. Szerdán a Magyar Vöröskereszt és az Országos Vérellátó Szolgálat mellett a Rádió M-mel és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Igazgatóságával fogtak össze, hogy ne akadozzon a vérellátás.
Véradás lesz a megyeházán
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Az akciót azért szervezik, hogy a nyári időszakban is biztosítani lehessen az életmentő műtétekhez szükséges megfelelő vérkészletet.
Huszonöttel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Egészség
Meghalt két beteg és újabb 25 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 573 557 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 311 557-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Kásler Miklós: Aki mRNS-vakcinát kapott, annak más típusút ajánlanak harmadik oltásnak
EgészségBelföld
Az emberi erőforrások minisztere elmondta, a pénteken bejelentett harmadik oltás fajtáját illetően a háziorvosok dönthetnek, de iránymutatást kapnak hozzá az Emmitől.
Ausztriában ismét szigorítanak
EgészségVilág
Egyre több a delta-variáns okozta megbetegedés. Az intézkedés célja a vezetők szerint az, hogy l lehessen kerülni a járvány esetleges negyedik hullámát.
Lehetővé teszik a harmadik oltást, az egészségügyben kötelező lesz a vakcina
EgészségMiskolcBelföld
Augusztus 1-jétől aki kéri, kaphat harmadik oltást koronavírus ellen, de azt ajánlják, teljen el négy hónap a második után. 
Betiltották a fickósító tablettát
Egészség
Férfiaknak ajánlott étrend-kiegészítő forgalmazását tiltotta meg a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), miután a kapszulákban gyógyszer-hatóanyagot mutatott ki a hatóság laboratóriuma.
Baba-, mama- és családbarát körülmények a megyeiben
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
A nyolcszázmillió forintos fejlesztésnek köszönhetően nemcsak a szülés lesz sokkal komfortosabb az intézményben, hanem az azt követő napok is.
Koronavírus: már csak tizenketten vannak lélegeztetőgépen
EgészségBelföld
A kórházban ápoltak száma is tovább csökkent, és alig több mint száz fertőzöttet találtak egész hétvégén.
Koronavírus - Nincs újabb halálos áldozat
Egészség
Nincs újabb halálos áldozata a koronavírusnak, és 44 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 529 428 embert oltottak be Magyarországon, közülük 5 145 484-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Hat egészségügyi dolgozó kapott kitüntetést
EgészségMiskolc
A tavalyi év rendhagyónak számított sok szempontból, az egészségügyi dolgozók számára ez az időszak azonban olyan volt, mint egy 365 napig nyújtott második műszak. Az idei Semmelweis-napon – az oklevelek kiosztása mellett – ezt a munkát is megköszönte a város.
Képgaléria
Hagyományos Semmelweis-napot tartottak
EgészségMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Összegezték az elmúlt évet, sőt az egész pandémiás időszakot az anyák megmentőjéről elnevezett ünnepnapon. A július 1-jei Semmelweis-napot 1992. óta ünnepeljük.
Második napja nincs halálos áldozat
Egészség
Nincs újabb halálos áldozata a koronavírus-járványnak, ugyanakkor újabb 37 magyar állampolgárnál mutatták ki a fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 495 888 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 973 210-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Koronavírus - hónapok óta nem volt ennyi a halálos áldozatok száma
Egészség
Nincs újabb halálos áldozata a koronavírusnak, ugyanakkor újabb 32 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 5 493 609 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 958 805-an már a második adag vakcinát is megkapták.
Harmincnégy új fertőzöttet regisztráltak
Egészség
Meghalt két idős krónikus beteg, és újabb 34 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 477 405 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 874 076-an már a második adag vakcinát is megkapták.
Minden szűrés 300 forint plusz adományt jelentett a megyei kórháznak
EgészségBelföldMiskolc
Hazánk legnagyobb országjáró ingyenes szűrőprogramja szombaton egész nap egészségügyi szűrésekkel, tanácsadásokkal, előadásokkal és persze családi szórakoztató programokkal várta az érdeklődőket a Szent István téren.
Négy beteg halt meg, 54-gyel nőtt a fertőzöttek száma
Egészség
Meghalt 4 beteg, és újabb 54 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu kedden, kiemelve: eddig 5 421 230 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 555 029-en már a második adag vakcinát is megkapták.
Indiában egy új vírusmutációt azonosítottak
EgészségVilág
A koronavírus újfajta mutációját azonosították az indiai Mahárástra államban, a vírusvariáns a delta plusz nevet kapta - írta hétfőn a The Hindustan Times című napilap.
Koronavírus - ketten haltak meg
Egészség
Meghalt 2 idős, krónikus beteg, és újabb 106 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu pénteken, kiemelve: eddig 5 389 058 embert oltottak be Magyarországon, közülük 4 360 313-an már a második adag vakcinát is megkapták.