Ugrás a tartalomra

Életmód

Koronavírus - Meghalt 258 beteg, 9288-cal nőtt a fertőzöttek száma
Egészség
Meghalt 258, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 9288 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu csütörtökön, kiemelve: eddig 2 065 948 embert oltottak be Magyarországon, közülük 787 207-en már a második adagot is megkapták.
Ellipsum – várják, hogy nyithassanak
SzabadidőMiskolc
Élmények, kikapcsolódás, feltöltődés – ezt kínálja majd a miskolctapolcai Ellipsum Strandfürdő. A komplexum elkészült, a világjárvány miatt azonban egyelőre nem lehet tudni, mikor nyithat meg. Közép-Európa egyik legnagyobb wellness centruma mérföldkő Miskolc turisztikai életében. A négy évszakos fürdő minden korosztálynak igazi élményt kínál. A Miskolci Fürdők Kft. ügyvezetője bízik benne, hogy ezt nemsokára a látogatók is megtapasztalhatják.
A biztonságos erdőlátogatás fontosságára hívja fel a figyelmet az Agrárminisztérium
KörnyezetBelföld
A kirándulások során is be kell tartani a járványhelyzetben érvényes szabályokat, hogy a magyar erdők továbbra is biztonságos kikapcsolódási lehetőséget kínálhassanak mindenkinek - mondta a húsvéti szünet előtti videóüzenetében Szentpéteri Sándor erdőkért felelős helyettes államtitkár.
Idén is keresik Magyarország legszebb konyhakertjeit
SzabadidőKörnyezetBelföldMiskolc
Ismét meghirdették „A legszebb konyhakertek” című, Magyar Örökség-díjas országos programot.
Meghalt 302 beteg, 6700-zal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Egészség
Meghalt 302, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 6700 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán, kiemelve: eddig 2 011 029 embert oltottak be Magyarországon, közülük 753 187-en már a második adagot is megkapták.
Mókusbébiket mentettek
KörnyezetMiskolcBorsod-Abaúj-Zemplén
Három óra leforgása alatt három árván maradt apró mókust mentett meg a Mályi Madármentő Állomás vezetője. Kettőt a Park utcából, egyet pedig Diósgyőr környékéről fogadtak be. Azóta eltelt egy hét, és a kis állatok jól fejlődnek. A tervek szerint nyár elején már új lakhelyüket, Miskolctapolcát is elfoglalhatják.
Meseszép fehér bakot fotóztak Tokajnál
Környezet
Különleges, teljesen fehér őzbakot fotóztak le néhány napja Tokajnál – írta az Agroinform, miután felfedezte a hernádnémeti Hogya István valóban fantasztikus fotóját.
Kis távcsővel is megfigyelhető a Cassiopeia csillagkép új nóvája
TudományVilág
Akár egy egyszerű binokulárral is megfigyelhető az éjszakai égbolton a Cassiopeiában felfedezett új nóva, amely mint egy tavaszi virág, úgy virult ki a csillagkép sötét egén - olvasható a csillagaszat.hu csillagászati hírportálon.
Tavaszi fáradtság gyötri? Kiürültek a vitaminok a szervezetéből
SzabadidőEgészségMiskolc
A vitaminok alapvető fontosságúak, a szervezet megfelelő működéséhez – mind az immunrendszer válaszreakcióihoz, mind pedig a sejtszintű ellátáshoz – szükségesek. Boros Anikó belgyógyász szakorvossal beszélgettünk a témában.
Takarással lehet védekezni a partifecskék földfalakba költözése ellen
KörnyezetBelföld
A potenciálisan veszélyes földfalak ponyvás letakarását ajánlja az építővállalatok és vállalkozások, a lakosság, valamint önkormányzatok figyelmébe a Magyar Madártani Egyesület (MME) azért, hogy ezeken a helyeken ne tudjanak fészket rakni a partifecskék - közölte az egyesület hétfőn.
20 ezer felett az elhunytak száma
Egészség
Meghalt 189, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 7263 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn, kiemelve: eddig 1 920 347 embert oltottak be Magyarországon, közülük 689 392-en már a második adagot is megkapták.
A húsvét misztériuma napokra lebontva
EgyházMiskolc
A kereszténység kiemelt ünnepe előtt állunk: húsvét lesz. Függetlenül attól, hogy ezt együtt tudjuk-e megünnepelni a templomokban vagy online közvetítések előtt ülve otthon, Jézus kereszthalála és még inkább a feltámadás megérinti az ember lelkét. Berkes László atyával beszélgettünk.
A járvány okozta lelki és gazdasági válságról beszélt Ferenc pápa virágvasárnap
EgyházVilág
Hívők nélkül zajlott az idei virágvasárnap is a Vatikánban, Ferenc pápa az új koronavírus-járvány lelki és gazdasági következményeiről beszélt az Úrangyala imádságot kísérő beszédében.
Rusvai Miklós: a következő napokban tetőzhet a járvány
EgészségBelföld
A következő napokban tetőzhet a koronavírus-járvány harmadik hulláma - mondta Rusvai Miklós víruskutató az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Hétfőig jelentkezhetnek oltásra az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozók
Egészség
Március 29-én éjfélig kell oltásra regisztrálniuk az óvodai, iskolai és bölcsődei dolgozóknak - erre hívta fe a figyelmet a koronavirus.gov.hu vasárnap.
Koronavírus: kilencezernél is többen fertőzödtek meg
EgészségBelföld
Borsod-Abaúj-Zemplénben 505 embernél mutatták ki a vírust.
Idén is csatlakozott a Föld órájához Miskolc 
KörnyezetMiskolc
Az akció célja hogy felhívja a figyelmet az éghajlatváltozás és az energiapazarlás problémakörére.
Április 8-a után indulhat az újranyitás
EgészségMiskolcBelföld
A kormány számításai szerint valószínűleg ekkor éri el hazánk a bűvös 2.5 milliós számot. 
Szlávik: a járvány legsúlyosabb napjai tartanak
EgészségMiskolc
A koronavírus-járvány legsúlyosabb napjai tartanak, minden eddiginél több a fertőzött, nagyon sokan vannak kórházban - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa szombaton a közmédiának.
Videón, ahogy a Nextapes látja a kihalt várost – kövessetek minket a miskolci underground zenei életbe (12. rész)
SzabadidőMiskolc
Ennél szürreálisabbat és fájóbbat nehéz elképzelni: néptelen miskolci belváros, ürességtől kongó szórakozóhely és magának játszó DJ. A Nextapes szűk egyórás vizuális és zenei orgiája egyszerre szomorú, késztet nosztalgiázásra – és egyszerre csepegtet némi reményt ingerszegény hétköznapjainkba.