Ugrás a tartalomra

Életmód

Tömeges oltást ígérnek a hétvégére
EgészségBelföld
Március 6-7-én a 60 év alatti, krónikus betegeket 74 ezer adag AstraZeneca-vakcinával oltják be, erről sms-ben értesítik az érintetteket – írja a Telex.
Egészségügyi dolgozók jogviszonya – 5500-an nem írtak alá
EgészségBelföld
Körülbelül 5500 orvos és egészségügyi szakdolgozó esik most ki az ellátásból, mivel nem írták alá az új jogállási törvénynek megfelelő szerződésüket. A közalkalmazotti jogviszony azonnali helyreállítását, vagy legalább a szerződések aláírásának elhalasztását követelik a kormánytól az ellenzéki együttműködés pártjai.
Költöznie kell a Balaton Soundnak?
SzabadidőBelföld
Zamárdi már csak egyéves szerződést kíván kötni a Balaton Sound szervezőivel, ugyanakkor megállapodást írt alá arról, hogy a Balaton-átevezés idén nyártól Zamárdiba költözik – közölte Csákovics Gyula (független) polgármester kedden az MTI-vel.
Koronavírus-járvány – megugrott a halottak száma
EgészségBelföld
A kormányzati portál tájékoztatása szerint 2764 az új fertőzöttek száma az elmúlt 24 órában, ezzel a járvány kezdete óta összesen 435 689 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma Magyarországon. Elhunyt 130, többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 15 188 főre emelkedett.
Három hét múlva tetőzhet hazánkban a harmadik hullám
EgészségMiskolc
Legalábbis ezt jósolja előre a a Washingtoni Egyetemen működő Egészségmérési és -értékelési Intézet (IHME).
Veres Pál is megkapta az oltást
EgészségMiskolc
A polgármester arra biztat mindenkit, hogy regisztráljon, és adassa be a védőoltást.
Müller Cecília: újabb szigorítások jöhetnek, ha nem javulnak a számok
EgészségBelföld
A tisztifőorvos kijelentette, nehéz időszak előtt állunk és sok új megbetegedéssel kell számolni, majd mindenkit arra kért: fogadják el a felkínált vakcinát.
Merkely: csak minden második oltásra behívott fogadja el a vakcinát
EgészségBelföld
A járvány harmadik hullámában cirkuláló vírus súlyos megbetegedéseket okozhat - hívta fel a figyelmet a Semmelweis Egyetem rektora hétfőn a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Átlépte a tizenötezret a koronavírus miatt elhunytak száma
EgészségBelföld
Hétfőre országosan 4326 fővel emelkedett a beazonosított fertőzöttek száma és elhunyt 84 beteg.
Újabb szigorításokat vezetnek be Szlovákiában
EgészségVilág
Északi szomszédunkál napokon belül minden zárt területen kötelező lesz FFP2-es maszkot viselni.
Melegedés, majd hidegfront várható a tavasz első hetében
KörnyezetBelföld
A következő napokban erősödik a nappali felmelegedés, de a hét második felében ismét hidegfront érkezik. Emiatt a hétvégén nemcsak lehűlésre, hanem elszórtan hózáporra is készülni kell – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.
Elfogadható lett a levegőminőség
KörnyezetBelföldMiskolc
A hétvégén érkezett hidegfront hatására országszerte csökkent a légszennyezettség, a legtöbb helyen vasárnapra elfogadható lett a levegőminőség.
Meghalt 72 beteg, 4469-cel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
EgészségBelföld
Meghalt 72, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4469 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.
Szardínia szigetén feloldják a járványkorlátozások többségét
EgészségVilág
Szardínia szigetén március elsejétől újraindul az élet, megnyitják a vendéglátóhelyeket, kizárólag a maszk viselete és a távolságtartás lesz kötelező, miután a kedvező adatok miatt úgynevezett fehér színű besorolást kapott a terület – közölte szombaton az olasz egészségügyi minisztérium.
Szerbiában szigorítottak az intézkedéseken
EgészségVilág
Rövidített munkaidővel, 14 óráig tarthatnak nyitva a vendéglátóhelyek és a bevásárlóközpontok a hétvégén Szerbiában a koronavírus-járvány miatt – a járvány kezelésével megbízott válságstáb döntése egyelőre csak erre a hétvégére vonatkozik, de ha nem javulnak a mutatók, a következő hétvégékre is kiterjeszthetik az intézkedést.
Többfelé tovább nőtt a légszennyezettség
KörnyezetBelföldMiskolc
Többfelé tovább nőtt a légszennyezettség a szálló por miatt. Szinte valamennyi mérőállomással rendelkező településen veszélyes vagy egészségtelen a levegőminőség.
Meghalt 107 beteg, 4948-cal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
EgészségBelföld
Meghalt 107, többségében idős, krónikus beteg, és újabb 4948 magyar állampolgárnál mutatták ki a koronavírus-fertőzést – közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.
Belgiumban a járványgörbe emelkedése ellenére kinyithatnak bizonyos vállalkozások
EgészségVilág
Miközben Belgiumban újra emelkedésnek indult a koronavírus járványgörbéje, március 1-től kinyithatnak a fizikai érintkezéssel járó munkát végző vállalkozások, a döntés a kozmetikusokat, a manikűr-, a tetováló és a masszázsszalonokat érinti – erről határozott a járványügyi intézkedésekért felelős belga kormányközi munkacsoport pénteken.
Megdőlt az országos és a fővárosi melegrekord pénteken
KörnyezetBelföld
Megdőlt az országos és a fővárosi melegrekord pénteken. Bács-Kiskun megyében 22 Celsius-foknál magasabb hőmérsékletet is mértek.
Már markolóra volt szükség a szemét elszállításához
KörnyezetMiskolc
Ismét illegálisan lerakott hulladékot kellett elszállítania az önkormányzatnak a Gizella utcából. A szemetes háznak hat tulajdonosa is van, köztük az egyik a miskolci önkormányzat, huszonkilenc százalékban. A tulajdoni viszonyok ellenére az udvaron felhalmozott szemetet most mégis a város vitette el saját költségén. A több mint tizennégy tonna hulladék ártalmatlanítása és szállítása csaknem négyszázezer forintba került.