Életmód

Újabb tiltó intézkedéseket vezethetnek be a járvány miatt
A legnagyobb veszély továbbra is a koronavírus-fertőzés behurcolása, ezért szükség lesz újabb tiltó intézkedésekre – mondta Orbán Viktor kormányfő a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Családi vígjátékok hétvégéje a MÜHA mozikban
A filmek mellett családi programok varázsolják színesebbé a hétvégét.

Jelentősen emelkedett a fertőzöttek száma Magyarországon
Több mint félszáz újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 5098 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt két idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 611 fő, 3681-en pedig már meggyógyultak.

Mesés családi programok Miskolcon
Egész nap – zenével, tánccal – programok sora várta az érdeklődőket a Városház téren, a Polgármesteri Hivatal és a Megyeháza közötti területen.

Csobbanás a vízben, alámerülés a zenében – jön a második Aquatrip!
Furcsa volt ez a nyár a bulizás szempontjából is: a nagy fesztiválok elmaradtak, nem csápolhattunk sztárok koncertjein többezer fős tömegben, beutazva a nagyvilágot, vagy „csak” az országot. Ki-ki döntse el maga, hogy hiányzik-e ez az életéből. De talán sokan felismerték végre, hogy a „helyi” is lehet érték, és nagyon is kellemesen érezhetjük magunkat szűkebb, de baráti társaságban.

Negyvennégy új fertőzöttet találtak hazánkban
A beazonosított és az aktív fertőzöttek száma is megugrott csütörtökre, Borsod-Abaúj-Zemplénben ismét egy új beteget találtak.

Ünnepi GasztroPLACC a belvárosban
A nyár legnépszerűbb miskolci gasztrosorozata ráadással kedveskedik az „ízek kalandorainak”. A Gasztroplacc augusztus 20-án este a miskolci Erzsébet téren búcsúztatja a nyarat street food finomságokkal, zamatos borokkal, amelyekről ezúttal is a régió élvonalbeli éttermei és kiváló borászok gondoskodnak. A baráti beszélgetések zenei aláfestését autentikus cigány muzsikusok biztosítják, de hangulatos utcadíszítésekkel is várják az érdeklődőket.

A Lovagi Tornák Terén ad koncertet Halász Judit
Igazi családi programra várnak mindenkit augusztus 22-én délelőtt a Diósgyőri vár mellett, a Lovagi Tornák Terén. Felhőtlen szórakozást kínál Halász Judit koncertje, ahol kicsik és nagyok is együtt énekelhetnek. A Játszunk együtt! című előadáson az eddig megjelent zenei anyagokból hallható válogatás, amely csokorba szedi Halász Judit egyedülálló pályafutásának legnépszerűbb dalait.

Harminckettővel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Harminckettővel, 5002-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu szerdán.

Meghalt egy beteg, és huszonnéggyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Meghalt egy idős, krónikus beteg, és huszonnéggyel, 4970-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu kedden.

Harminccal nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Harminccal, 4946-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon, újabb elhunyt nincs - közölte a koronavirus.gov.hu hétfőn.

Viharok, zivatarok várhatóak, figyelmesen és óvatosan az utakon!
Figyelmeztetést adott ki a rendőrség a várható viharok miatt.

Páncélba zárt álmok – Titokzatos éjszaka a Diósgyőri várban
Rettegett harcosok és heves párviadalok várják a látogatókat augusztus 21-én, a Diósgyőri vár Titokzatos éjszakáján.

Meghalt egy idős beteg, harminckilenccel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Elhunyt egy idős, krónikus beteg, és harminckilenccel, 4916-ra emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon - közölte a koronavirus.gov.hu vasárnap.

Használt sütőolajból bioüzemanyag
A biodízel nemzetközi napja alkalmából a MOL ismét a környezettudatosságra és a használt sütőolaj környezetbarát elhelyezésére hívja fel a figyelmet. A vállalat 2011-ben indította útjára használt sütőolaj-gyűjtő programját, amelynek keretében az elmúlt években több mint 1900 tonna használt sütőolaj gyűlt össze, és ezzel a lakosság több ezer liter élővizet kímélt meg az elszennyezéstől. (x)

Huszonnéggyel nőtt a fertőzöttek száma Magyarországon
Huszonnéggyel 4877-re emelkedett az azonosított koronavírus-fertőzöttek száma Magyarországon; nincs újabb elhunyt - közölte a koronavirus.gov.hu szombaton.

Nagyboldogasszony ünnepe van ma
Ma ünnepli a katolikus egyház a legfontosabb Mária-ünnepet, Nagyboldogasszony napját, vagyis Szűz Mária halálát és mennybevételét.

40 új fertőzött és nincs újabb elhunyt
40 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 4853 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Az elhunytak száma változatlanul 607 fő, 3590-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 656 fő. Az aktív fertőzöttek 31%-a, az elhunytak 60%-a, a gyógyultak 43%-a budapesti. 64 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 6-an vannak lélegeztetőgépen.

A betegápolást segíti a Vöröskereszt milliós adománya
Csaknem kétmilliós adományt adott át a megyei kórháznak a Vöröskereszt megyei szervezete.