Ugrás a tartalomra

Életmód

Szerintünk fantasztikus lett: Ken Block Mustangját is kirakták Legóból
Szabadidő
Mustangot a Lego is kínál már, de most Ken Block tuningolt példányát rakta ki a kockákból egy rajongó, a Legóból épült Hoonicorn pedig éppen úgy terelhető, mint az eredeti.
Gyönyörű fényjelenség Norvégia felett
Tudomány
A napokban Norvégia egén lila, kék és sárga fények bukkantak fel, a helyiek pedig kapásból úgy hitték, hogy a földönkívüliek látogatták meg őket.
Előzményfilm készül a Grease-hez
Szabadidő
A Summer Loving című film arról fog majd szólni, hogy esett szerelembe a két tini, Danny Zuko és Sandy Olsson.
Kórházba került a dalai láma
Egyház
Könnyebb tüdőgyulladással kórházba került a dalai láma, de már jobban van – közölte szerdán szóvivője.
Szabadtéri ájtatosságot tartottak a Szent Imre téren
Egyház
Újgyőri Keresztút címmel szabadtéri ájtatosságot tartottak a Szent Imre téren vasárnap délután.
Csapadékosabb idő várható a jövő héten
Környezet
Csapadékosabb, de továbbra is meleg idő várható a jövő héten – derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből, amelyet vasárnap juttattak el az MTI-nek.
Két tuba alakult ki az Alföldön
Környezet
A kedvező légköri feltételeknek köszönhetően két, egymás mellett kialakuló tuba jelent meg az Alföld középső részén, Kétpó környékén.
Elpusztult Báró, az ország legismertebb gólyája
Környezet
Most már biztosra vehető, hogy az ország kedvenc fehér gólyája, Báró elpusztult – nagy valószínűséggel áramütés érte vagy lelőtték.
Önkéntes program a nemzetközi autizmus nap jegyében
Szabadidő
A hagyományokhoz hívem munkával ünnepelt a Miskolci Autista Alapítvány (MAA) közössége a nemzetközi autizmus nap (április 2.) apropóján. Szombaton, a tavaszváró önkéntes napon az alapítvány lakótereinek karbantartására várták a segítőket.
Felszakadozik a felhőzet, és újra jön a napsütés
Környezet
A péntek éjszakai csapadéksáv szombat hajnalban keletre helyeződik át, majd délután ott is felszakadozik a felhőzet.
Az ősi négylábú bálna a Csendes-óceánon át jutott Dél-Amerikába
Tudomány
A bálna négylábú őse mintegy 43 millió évvel ezelőtt Afrikából úszott át Dél-Amerikába egy új tanulmány szerint.
Valószínű, hogy krátert robbantott a Hajabusza-2 a Ryugu kisbolygón
Tudomány
Valószínű, hogy krátert robbantott a Hajabusza-2 (vándorsólyom) japán űrszonda a Ryugu aszteroida felszínén pénteken – írta a BCC hírportálja.
Kétszer olyan gyorsan melegszik Kanada, mint a világ többi része
Környezet
Kanada melegedése átlagosan kétszer olyan gyors, mint a világ többi részéé - állapította meg egy friss kutatás.
Étkezési búzaliszttel kevert tönkölybúza liszteket vont ki a forgalomból a Nébih
Egészség
Közérdekű bejelentés alapján vizsgált 100 százalékos tönkölybúza liszteket a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih), a hatósági ellenőrzés során bebizonyosodott, hogy nagy mennyiségben közönséges étkezési búzalisztet tartalmaznak.
Beatles vs Rolling Stones a MÜHÁ-ban
Szabadidő
Liverpool vagy London? Gombafej vagy inkább a suhancok? Ezek 50 éve megválaszolatlan kérdések, melyre a MÜHÁ-ban április 6-án, este hétkor választ kell adni! 
Szemétszedő akció a lillafüredi kisvasút vonalán
Környezet
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is meghirdeti önkéntes szemétszedő akcióját a Lillafüredi Állami Erdei Vasút vonalának és környékének megtisztítása érdekében. Az idei akciót április 6-án, szombaton rendezik.
Bükk-vidék Geopark nyílt nap Lillafüreden
Szabadidő
Érdemes mihamarabb felkeresni a Miskolcon és a Bükki Nemzeti Park településein élőknek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság honlapját, a www.bnpi.hu-t, mivel csak itt lehet regisztrálni a 2019. április 6-ára meghirdetett Bükk-vidék Geopark lillafüredi nyílt napjára.
Tervek és programok a Miskolci Zsidó Hitközség életében
Egyház
Megújult a miskolci zsidó közösség vezetése. Szlukovinyi Péter elnökkel beszélgettünk nagy tervekről, felújításról, programokról, egyáltalán a fejlődés lehetőségéről, ami ebben a ma már maroknyi csoportban rejlik. Fontosnak tartják a várossal való együttműködést.
Kétéves lett az Angel Petrol töltőállomás
Szabadidő
Verőfényes napsütés, ingyenes koncertek, Camaro, gokart, slambucfőző verseny – családi nap az Angel Petrol töltőállomás születésnapja alkalmából! Szombaton tartotta második szülinapi „buliját” a töltőállomás, melyen – ahogyan azt már megszokhattuk – kicsik és nagyok is megtalálták a számításaikat.
„Nagy kincsekre leltünk” – Könyv a történelmi egyházak társadalmi szerepvállalásáról
Egyház
Mivel foglalkoznak az egyházi személyek, amikor nem misét, istentiszteletet, vagy igehirdetést tartanak? Miért íratják egyházi iskolába gyermekeiket azok a szülők, akik nem vallásosak? Két évig kutatták a történelmi egyházak társadalmi szerepvállalását a megyében és Beregszászon, az eredményeket egy kötetben foglalták össze.