Ugrás a tartalomra

Ezerkétszáz dolgozóját bocsátja el a Magyar Posta

Létrehozva
A korábbi fiókbezárásokból tudni lehetett, hogy gondok vannak Magyarország egyik legnagyobb munkáltatójánál, most bejelentették, hogy csoportos létszámleépítés keretében mintegy ezerkétszáz embert bocsátanak el.
Kép
Fotó: MP

Az erről szóló döntést kedden közölte a cég az MTI-vel. Azt írták, a létszámcsökkentés a szolgáltatási színvonalat nem érinti, a társaság célja továbbra is az, hogy az ország minden pontján magas minőségű szolgáltatásokat nyújtson lakossági és üzleti partnerei számára egyaránt.

Hozzátették, a Magyar Posta által korábban meghirdetett új posta partneri program lehetőséget biztosíthat arra, hogy az érintett dolgozókat a szerződött partnereknél foglalkoztassák tovább, de a vállalat együttműködik a kormány foglalkoztatáspolitikáért felelős szervezeteivel is annak érdekében, hogy segítse a minél gyorsabb elhelyezkedést.

Ismertették, a vállalat tavaly novemberben kinevezett új vezetésének kiemelt feladata a szervezet hatékonyságának növelése, a modern és 21. század követelményeinek megfelelő üzletmenet és szolgáltatási színvonal kialakítása. "Az Európát sújtó és elhúzódó szankciós energiaválság azonban egyre nehezebb gazdasági környezetet teremt, amely hasonlóan a bel- és külföldi nagyvállalatokhoz, a Magyar Posta tevékenységére is egyre inkább kihat" - áll a közleményben.

Hangsúlyozták, annak érdekében hozta az újabb kényszerű döntést a cég vezetése - mint az ország legnagyobb postai és pénzügyi szolgáltatója, valamint csomaglogisztikai vállalata -, hogy a jelenlegi szankciók sújtotta gazdasági helyzetben is meg tudja őrizni működésének stabilitását - írja az MTI.

Kép
Grafika: MTI

Ez is érdekelhet

Miskolcon értékelt Tállai András
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod Agroker Zrt. csütörtökön agrárkonferenciát rendezett a miskolci Népkerti Vigadó épületében.
Teltházas szakmai fórum a BOKIK-ban. Forrás: BOKIK
Pénzmosás-megelőzés fókuszban: 101 kérdéses NAV-kérdőív a BOKIK teltházas fórumán
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kereskedelmi és Iparkamara (BOKIK) teltházas szakmai fórumot rendezett a NAV Pénzmosás és Terrorizmusfinanszírozás Elleni Irodája (PEI) által kiküldött adatszolgáltatási kérdőív kapcsán.
Nagy érdeklődés mellett zaklott a tőkeprogram miskolci tájékoztatója
Erős beruházási hajlandóság mellett tartós kereslet mutatkozik a növekedési tőke iránt
GazdaságMiskolcBelföldBorsod-Abaúj-Zemplén
A MKIK Tőkealapkezelő Zrt. által működtetett Demján Sándor Tőkeprogram (DSTP) eddigi feldolgozási tapasztalatai alapján a hazai kkv-szektor beruházási aktivitása továbbra is erős, és a benyújtott projektek jelentős része üzletileg megalapozott, megvalósítható fejlesztési tervet takar.
NAV: február 25-én éjfélig még benyújtható a kata-bevallás
Gazdaság
A kisadózóknak február 25-éig kell nyilatkozniuk a 2025-ben megszerzett bevételükről, a nyilatkozat pár perc alatt elkészíthető és online beadható.