A nyilvántartott pályakezdő álláskeresők száma 2007. március végén 9.864 főt tett ki, ami ugyanannyi, mint februárban volt. Tavaly márciushoz képest már jelentősebb, 12,4%-os (1.085 fős) növekedés volt megfigyelhető, amit – létszámsúlyánál fogva - elsősorban a Borsod megyei 13,1%-os (773 fős) emelkedés idézett elő, s a tendenciát csak erősített, hogy Nógrád megyében is kiemelkedősen magas volt a növekedési ütem (21,1%-os, 278 fős). Heves megyében sem havi, sem éves viszonylatban nem történt különösebb változás, hisz mindössze 2,2%-kal (34 fővel) több pályakezdő álláskereső keresett most állást kirendeltségeink segítségével, mint tavaly ilyenkor.
Március végén régión belül a legtöbb pályakezdő álláskeresőt Borsod-Abaúj-Zemplén megyében (6.676 fő) tartottak nyilván a kirendeltségek, Heves és Nógrád megyében pedig – néhány fős eltéréssel - lényegében ugyanannyit, 1.592, illetve 1.596 főt.. Az észak-magyarországi régióban 2007. márciusban 9.623 álláshely állt kirendeltségeink közvetítési tevékenysége rendelkezésére. Ebből 7.069 főre vonatkozó munkaerő-igényt március folyamán tártak fel, illetve regisztráltak kirendeltségeink, amely - szezonális okokkal is összefüggésben - számottevően bővült január és február hónapokhoz képest.A március havi állásbejelentések nagyobb hányadát (74%, 5.202 fő) adták a támogatási igénnyel társuló állásajánlatok, míg kisebbik hányadát (26%, 1.867 fő) a normál, azaz támogatási igénnyel nem társulók jelentették. A foglalkoztatási lehetőségek majdnem háromnegyede a nem anyagi jellegű szolgáltatások területén tevékenykedő cégeknél, minden tizedik ipari társaságoknál, 6%-a az építőipari, a többi pedig más ágazatokban (pl. kereskedelem, szállítás stb.). állt rendelkezésre.A márciusban bejelentett állások – beleértve a régión kívüli állásajánlatokat is - megyénkénti megoszlására jellemző, hogy 72%-át, (5.120 ajánlatot) Borsodban, 19%-át (1.319 ajánlatot) Hevesben, további 9%-át (630 ajánlatot) pedig Nógrádban vették nyilvántartásba munkatársaink.
A márciusban bejelentett állásajánlatok között fizikai jellegű munkára 6.431 főnek (91%) kínáltak elhelyezkedési lehetőséget. Változatlanul elsősorban szakképzetlen segédmunkásokat (pl. őröket, közmunka vagy közhasznú munka keretében egyszerű fizikai munkát vállalókat), illetve gyártósori összeszerelőket vártak a munkáltatók, emellett bizonyos vas- és fémipari szakmák (pl. fémmegmunkálók, felületkezelők), illetve építőipari foglalkozásúak iránt mutatkozott nagyobb kereslet a munkáltatók részéről. Ezen túl nagy számban kerestek még szabó-varró munkásokat, eladókat, felszolgálókat és villanyszerelőket. A hónap folyamán jelzett szellemi jellegű állásokba 638 főt vártak régiónkban, leggyakrabban irodai és/vagy számítástechnikai ismeretekkel rendelkező adminisztrátorok, szociális ápolók, gondozók és asszisztensek, könyvelők számára kínálták az állásokat. A felsőfokú, diplomások közül 30-40 főnek kínáltak gazdasági, jogi vagy társadalomtudományi területen állást, emellett hasonló számban műszaki és természettudományi végzettséggel rendelkező diplomások iránt volt igény a régió munkáltatói részéről. A március végéig visszaérkezett adatlapok szerint közvetítések révén régiós szervezetünk összesen 3.372 fő álláskeresőt helyezett el, többségüket borsodi (69%), kisebb részüket hevesi (23%), illetve nógrádi (8%) kirendeltségek tudtak munkához segíteni. Támogatással 2.576 fő (76%), míg támogatás nélküli közvetítéssel 796 fő (24%) jutott munkához.A támogatott elhelyezésen belül közhasznú, közcélú munkába 2.157 álláskeresőt közvetített ki szervezetünk, míg bér jellegű és egyéb támogatással 419-en helyezkedtek el.
A korábbi munkaviszony, illetve járulékfizetéssel munkanélküli/álláskeresési/vállalkozói ellátásra szerzett jogosultságuk alapján az Észak-magyarországi Regionális Munkaügyi Központ illetékességi területén 2007. márciusban összesen 26.002 fő részesült pénzbeli ellátásban. Közülük 14.924 fő (57%) Borsod megyei, 6.274 fő (24%) Heves megyei, míg 4.804 fő (18%) Nógrád megyei kirendeltség ügyfélkörébe tartozik. A régiós összlétszámon belül munkanélküli járadékban már csak 66 fő, nyugdíj előtti segélyben 308 fő, álláskeresést ösztönző juttatásban 6 fő részesült, míg az ezeket felváltó, 2005 novemberétől nyújtható ellátások közül álláskeresési járadékot 16.880-an, vállalkozói járadékot 329-en, álláskeresési segélyt 8.413-an kaptak.A települési önkormányzatok által megállapított és a kirendeltségeinkkel kapcsolatban álló rendszeres szociális segélyben részesülők létszáma régiónkban március végén 38.232 főt tett ki, közülük Borsodban 26.873-an, Hevesben 5.132-en, Nógrádban pedig 6.227-en részesültek szociális segélyben.