Ugrás a tartalomra

Környezetvédelmi verseny

Létrehozva
Soha olyan nagy szükség nem volt a környezetvédelmi szakemberekre, mint az elkövetkezendő időkben lesz. A Gábor Áron Szakközépiskolában rendezett országos környezetvédelmi versenyen hangzott ez el, amelyen a legkiválóbbak adtak számot elméleti és gyakorlati felkészültségükről.
155 diák indult a versenyen ám az előzetes iskolai megmérettetéseket követően az ország 12 középiskolájából már csak 23 diák jutott el a miskolci országos döntőbe ahol elméleti illetve gyakorlati felkészültségükről adtak számot a diákok.

Miskolc környéke ideális terep volt a gyakorlati feladatok elvégzésére de a verseny alkalmával mód nyílt az iskola adta lehetőségek kihasználására is. A globalizáció, a hirtelen felmelegedés eddig soha nem tapasztalt kihívások elé állítja az embereket. E verseny alkalmával is elhangzott,hogy a változásokra folyamatosan készülni kell ezért a közeljövőben egyre nagyobb szükség lesz a jól felkészült környezetvédelmi szakemberek tevékenységére.