Ugrás a tartalomra

Az ónodi országgyűlésre emlékezünk

Létrehozva
Az ónodi országgyűlés 300. évfordulóját ünnepli idén B.-A.-Z. megye. Ónod és Köröm május végén, június elején több napon át tartó ünnepségsorozatot rendez. A programokat a települések önkormányzatai, és a Rákóczi szövetség szervezi, amelynek helyi szervezetei most egyesületté alakultak.

Hazánk történelmének egyik legkiemelkedőbb eseménye az ország függetlenségéért vívott, a II. Rákóczi Ferenc által vezetett, 1703-1711 közötti szabadságharc. Az akkori Habsburg-uralom megdöntésére irányuló fegyveres küzdelem legfontosabb politikai eseményét az 1707. júniusában tartott ónodi országgyűlés jelentette.
– Ez egy kerek évforduló, és ez egy nagyobb ünnepség lesz, melynek a megrendezésében a két önkormányzat együttműködik. Talán kevesen tudják, hogy sem Ónodon, sem Körömben nem volt ez az országgyűlés, hanem a két település között, az árvíz miatt egy nagy réten gyűltek össze – mondta el Dr. Szabó Csaba, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés tagja. A községek együtt ünneplik a 300. évfordulót. Május 24-től koncertekkel, kiállításokkal várják az érdeklődőket.
– Népdal és népi tánc találkozót szervezünk – június másodikán természetesen –, és ezt követően egy nagyon szép domborművet fogunk átadni az emlékparkban. Mi nagy örömmel készülünk, és mindenkit szeretettel várunk! – adott tájékoztatást az ünnepségről Tóth Tibor, a B.-A.-Z. Megyei Rákóczi Szövetség regionális irodavezetője. Az ünnepség szervezésében a települések önkormányzatai mellett részt vesz a Rákóczi Szövetség is, amely 1989-ben alakult meg. B.-A.-Z. megyében működik a legtöbb, mintegy 18 helyi szervezet, amelyek most egyesületté alakultak – jelentették be ezt is a Megyeházán tartott tájékoztatón.
K. A.