De nem pusztán elméletben, hanem a gyakorlatban is megmérettettek a csoportok. Minden évben megrendezik a katasztrófavédelmi versenyt, amelyen a város számos általános és középiskolája részt vesz. A döntőbe viszont már csak a legjobbak jutnak.
– Ennek a versenynek az a célja, hogy a tanulóifjúságot felkészítsük, hogy, ha bármilyen katasztrófahelyzet bekövetkezik, akkor helyt tudjanak állni, fel tudják venni a telefont, segítséget tudjanak kérni mondta Árvay Gábor, a Miskolci Polgárvédelmi Kirendeltség igazgatóhelyettese.A verseny a város szempontjából is fontos. A diákok oktatása és a tájékoztatás Miskolc bűnmegelőzési stratégiájában is kiemelt feladatként szerepel.
– A fiataloknak, az általános és középiskolásoknak azért fontos, mert egy-egy ismerettel, ismeretanyaggal bővülnek, meggyőződésem, hogy az elméleti tudáson kívül gyakorlatban is jól szerepelnek, és nagyon ügyesek – jelentette ki Nyírő Pál, közbiztonsági tanácsnok. Nem pusztán ismeretük bővült, hanem pénzutalvánnyal is gazdagabbak lettek azok a diákok, akik sikeresen lekűzdötték az akadályokat.
K. A.