A programsorozat részeként a Hősök tere közepén állították fel Magyarország legnagyobb májusfáját, majd minden órában egy-egy kisebb májusfát, melyre bárki feltűzhette a saját településének szalagját. Ellenzéki és kormánypárti polgármesterek közösen tűzték fel a településeket szimbolizáló szalagokat, de a határon túlról is érkeztek küldöttek: felvidéki és erdélyi szalagok – Székelyudvarhely, Kolozsvár, Segesvár, Csíkszereda szalagja – mellett portugáliai és mongóliai szalag is felkerült a májusfákra.
Pápa szalagját Gyurcsány Ferenc kormányfő és felesége tűzte fel az egyik májusfára. A szervezők összesen 5 ezer szalagot osztottak szét.A Hősök tere táncházzá alakult az ünnepség során, ahol a hazai táncélet szereplői mutatták be produkcióikat, de a nézősereg is aktívan részt vehetett a mulatságokban. Összesen 300 fellépő gondoskodott a térre látogatók szórakoztatásáról. Az eseményről készült fényképek a magyarorszag.hu/majusfa honlapon tekinthetőek meg. Az állami ünnepség szervezője a Hungarofest volt, a rendezvénysorozat bruttó 101 millió forintba került.
Kormányszóvivői Iroda