Ugrás a tartalomra

Évadvégi vendégjátékok

Létrehozva
A Miskolci Nemzeti Színház május 4-én este 7 órától Csehov Cseresznyéskertjével vendégszerepel a Vidéki Színházak Találkozóján Budapesten. Radoslav Milenkoviè rendezésének a Nemzeti Színház ad otthont. Az idei évadban készült előadást a fővárosi közönség láthatja utolsó alkalommal.
legenda_a_lrl.jpgJúnius 3-án ugyanitt a Halhatatlanok Társulatának tagjait köszöntő Örökös Tagság Gála 2007 ünnepi rendezvényén a Jászai-díjas Halasi Imre rendezte Valahol Európában című musical, a Zene az kell és a Valahol Európában című dalait adja elő a társulat gyermekszereplők közreműködésével.
Május 5-én Az operett csillagai című gálaestet Kassára viszi a teátrum. Johann Strauss, Lehár Ferenc és Kálmán Imre legnépszerűbb operettjeinek legszebb melódiái a színház művészeinek és vendégművészeinek előadásában a teátrum tánckarának és zenekarának közreműködésével csendülnek fel a Kassai Állami Színházban. A műsort Halasi Imre színházigazgató állította színpadra.
cseresznyskert.jpgA Kassai Állami Színház és a Miskolci Nemzeti Színház az INTERREG III. Magyarország-Szlovákia-Ukrajna közötti európai uniós szomszédsági program forrásait elnyerve előadásokat cserélt az idei évadban, amelynek utolsó előadása a május 5-ei gálaest. A 2006 novemberétől tartó programban a kassai társulat 10 alkalommal, a miskolciak 12 alkalommal léptek egymás közönsége elé.
A Harangozó-díjas Krámer György által rendezett Lev Tolsztoj Holsztomer elbeszéléséből készült, a Legenda a lóról című zenés színpadi adaptációt a hetedik Pécsi Országos Találkozó versenyprogramjaként tekinthetik meg az érdeklődők a fesztivál nyitónapján június 7-én este 7 és 10 órakor a Kamaraszínházban. Tavaly az Agyő Európa, Európa agyő című színpadi fantáziával szerepelt a miskolci társulat Pécsett – a rendező Paolo Magelli, alkotótársa és a darab koreográfusa pedig Krámer György volt.