Ugrás a tartalomra

Aláírásokat gyűjtenek

Létrehozva
Aláírásokat gyűjt a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete országszerte. Az érdekvédelmi szervezet azt szeretné elérni, hogy a kormány állítsa vissza a 2006 előtti óraszámokat, a változások ugyanis szerintük több mint tízezer tanár állását sodorták veszélybe.
A pedagógusok óraszámát 2006-ban emelték meg, ennek következtében pedig a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete szerint 10 – 15 000 tanár állása került veszélybe. Összesen 50 000 aláírást szükséges összegyűjteniük ahhoz, hogy rábírják a kormányt: tárgyalja újra a vonatkozó törvényt. Eddig az intézményekben gyűjtötték a szignókat, mától a nagyobb városok, így Miskolc utcáin is csatlakozni lehet a felhíváshoz.
A PDSZ úgy véli, a gyermeklétszám csökkenése és az oktatási intézmények átszervezése miatt eleve sok tanár veszítheti el állását, az óraszámemelés pedig tovább súlyosbítja a helyzetet. Emellett évek óta szeretnék elérni azt is, hogy készüljön objektív felmérés arról: valójában mennyit is dolgozik egy pedagógus.