Ugrás a tartalomra

Változhatnak a vizitdíj-szabályok

Létrehozva
Július elsejétől változhatnak a vizitdíj-szabályok. Az elmúlt hónapok tapasztalatai alapján pontosítja az Országgyűlés az egészségügyi reformmal kapcsolatos törvényeket. A képviselők erről kedd délelőtt tárgyaltak. A tervek szerint a változtatás után mentesülnek a vizitdíj-fizetés alól a honvédség, a rendőrség, a katasztrófavédelem és az Országos Mentőszolgálat kötelékében dolgozók, ha szolgálatteljesítés közben szerzett sérüléseiket látják el, és nem kell fizetniük azoknak sem, akik legalább 30 alkalommal adtak vért. A jövőben azoknak a 18 év felettieknek sem kellene fizetniük, akik még tanulnak és valamilyen ifjúsági egészségügyi szolgáltatás keretében veszik igénybe az ellátást. A javaslat szerint a korábbi hatszáz helyett júliustól ezer forintot kell fizetnie annak, aki beutaló nélkül megy szakrendelésre, és ez a változás kivétel nélkül mindenkire vonatkozna.