Ugrás a tartalomra

Oktatási konferencia

Létrehozva
A közoktatási törvény aktuális változásai, illetve az integrált oktatás volt a fő témája annak a tanácskozásnak, amelyet a Lillafüredi Palota Szállóban rendeztek meg. A szakmai konferenciára immár hetedik alkalommal kerül sor.
A háromnapos szakmai konferencián gyógypedagógusok, pszichológusok, nevelési tanácsadók, tanulási képességet vizsgáló szakértők, valamint a pedagógusképzésben résztvevő felsőfokú intézmények képviselői vesznek részt.
Sarka Ferenc, a B.-A.-Z. Megyei Pedagógiai Szakmai és Szakszolgálati Intézet igazgatója szerint szükséges az is, hogy a pedagógusok módszereket, eszközöket kapjanak ezen a tanácskozáson, mind a tanulási nehézségek megoldására, mind a tanulási stílusok, tanulási módszerek bevitelére.
A konferencia célja, hogy áttekintsék a közoktatási törvény aktuális változásait, illetve egyeztessék a sajátos nevelési igényű gyermek felülvizsgálatára vonatkozó vizsgálataik eredményeit, emellett segítséget nyújtsanak az integrált nevelést felvállaló intézményeknek.
Koncz Ferenc, a B.-A.-Z. Megyei Közgyűlés alelnöke elmondta, nagy kérdés, hogy az eltérő nevelési sajátosságú gyerekek milyen módon, milyen formában kerüljenek be az oktatásba, integrációról, differenciálásról, illetve ezek módjairól szól ez a konferencia.
Az elmúlt években olyan módszereket és eszközöket fejlesztettek ki Európai Uniós támogatással, amelyek az eltérő képességű gyermekek együttnevelését segítik.

Az integrált nevelés kérdése a társadalom egészét érintő probléma, a cél az, hogy minden egyes gyermekre vonatkoztatva kiderüljön: számára valóban hatékony-e az együttnevelés módszere.


M. B. L.