Ugrás a tartalomra

Rendőri segítséggel az utcáról a rokonokhoz

Létrehozva
Késő este érkezett a Miskolci Rendőrkapitányságra a bejelentés, miszerint a Tizeshonvéd utcában az egyik épület melletti közterületen többgyermekes család ütött tábort.
A kiérkező rendőrjárőr a megjelölt helyen találta a 34 éves családfőt, a vele lévő 21 éves nővel, fiatalkorú 16 éves lánnyal, valamint a felügyeletük alatt lévő 8 (1–13 év közötti – 3 fiú, 5 lány) gyermekkel. A férfi elmondta, hogy előző nap érkeztek Csenyétéről Miskolcra a rokonokhoz, azonban lekésték a hazafelé tartó buszt, ezért egy éjszakát már az utcán töltöttek. Annak ellenére, hogy fedél nem volt a fejük felett, a gyerekek „mindennel el voltak látva”.
A Miskolci Rendőrkapitányság rendőrei nemcsak a téli időszakban, hanem szükség szerint – az időjárási viszonyoktól függetlenül – humánusan lépnek fel és nyújtanak a lehetőségekhez mérten segítséget nemcsak a hajléktalanoknak, hanem minden arra rászorulónak. Ez történt most is.
Az egyenruhások felajánlották, hogy a Vöröskereszt munkatársaitól segítséget kérve ideiglenes szálláshelyre szállíttatják valamennyiüket, azonban ezt a családfő és a nők elutasították. Inkább úgy döntöttek, hogy a férfi anyjánál, annak bérházi lakásában töltenek el egy éjszakát és indulnak másnap haza. A járőrök a népes családot a megjelölt lakásig kísérték, melynek tulajdonosa másnap reggelig elszállásolta rokonait.