Május elején egy huszonegy éves lány tett feljelentést rendőrök ellen nemi erőszak miatt, és csütörtökön fel is ismerte támadóit. A lány azt állítja, hogy május elején a Múzeum körúton öt rendőr igazoltatta, majd ketten egy sötét mellékutcában megerőszakolták. Az érintett rendőröket őrizetbe vették. Az [origo] információi szerint egy zászlóst és egy őrmestert gyanúsítanak a nemi erőszakkal. Az öt őrizetbe vett rendőr közül hárman zászlósok - ami azt jelenti, hogy már régebb óta szolgáltak a rendőrségnél -, ketten pedig őrmesterek (ez három évnél kevesebb szolgálatot jelent).
A gyanúsítottak a Rendőrségi Biztonsági Szolgálat (REBISZ) állományba tartoztak. Dobozi József parancsnok azt mondta az [origo]-nak: egy több mint kétezerötszáz fős szervezetről van szó, és a rendőrségen belül itt a legszigorúbb a felvételi rendszer, és ezért "hatványozottan szomorú, ami történt". Dobozit egyébként újságírók megkérdezték, fontolgatja-e lemondását az ügy kapcsán. Erre azt válaszolta, hogy most ezzel nem foglalkozik, az a feladata, hogy tegye a dolgát.
A sajtótájékoztatón elhangzott az is: a REBISZ-esek általában tizenkét fős bevetési csoportokban dolgoznak, és mikrobusszal közlekednek. Korábban az ügyészség részéről elhangzott, hogy a kérdéses időpontban Budapesten sehol nem volt egy helyen öt rendőr szolgálatban. A sajtótájékoztatón arról is beszéltek, hogy nagyon ritka, hogy öten egy járőrautóval közlekedjenek, ez esetleg a váltások idején lehetséges - azt azonban még nem tudni, egy ilyen időpontban történt a nemi erőszak. Az öt érintett rendőr nevét egyébként a rendőrség adta le a munkaidőtérkép alapján, amiből "perc pontossággal" meg lehet határozni a tartózkodási helyet.A pénteki sajtótájékoztatón közölték, hogy a rendőrség belső közvélemény-kutatást is tart, hogy a Múzeum körúti erőszakhoz hasonló, illetve az állomány tagjai által elkövetett bűncselekmények megelőzhetők legyenek. Az "állományon belül ugyanis az ilyeneket nem lehet eltitkolni" - hangzott el. A közvélemény-kutatásból származó információkat majd a rendőrök ellenőrzésekor hasznosítják, és időnként nyilvánosságra is hozzák őket. Szabadfi Árpád elmondta: erősítik a parancsnoki ellenőrzést is, vagyis a területen dolgozó állomány helyszíni ellenőrzését az eddiginél fokozottabban írják elő a parancsnokoknak.
A Múzeum körúti bűncselekmény kapcsán bejelentette azt is, hogy az ORFK közrendvédelmi és fegyelmi szerveinek bevonásával pénteken létrehoztak egy bizottságot, amellyel átvilágítják a REBISZ és az Autópálya-rendőrség ellenőrző rendszerét. Csütörtökön jelent meg a hír, hogy vesztegetéssel gyanúsítanak Borsod megyei autópálya-rendőröket.