A kormányfő Bene László ország rendőrfőkapitányt május 31-i hatállyal mentette fel a beosztásából, valamint kezdeményezte az igazságügyi miniszternél ugyancsak május végétől Gergényi Péter budapesti főkapitány felmentését. Hozzátette: illetékesek elfogadják a REBISZ parancsnokának felmentésére vonatkozó kérelmét is. A kormányfő sajtótájékoztatóján, amelyet egyedül tartott, elmondta: a rendőrségi vezetők távozásához nem egy konkrét esemény vezetett, de azok az ügyek, amelyek jelenleg is borzolják a közvéleményt alkalmasak arra, hogy megingassák a rendőrségbe vetett bizalmat. A kormányfő ezzel arra utalt, hogy az elmúlt két hétben a rendőrséggel kapcsolatos botrányok megszaporodtak. Napvilágra kerültek bűncselekmények, amelyekről bebizonyosodott, hogy rendőrök követték el őket, vagy rendőr gyanúsítottjai vannak: egy rendőr, aki a Széna téri túszejtős bankrablás helyszínelésében vett részt, 460 ezer fointot lopott el a bankból, majd folytatta a szolgálatát.
Borsod megyében tizenhárom rendőrt helyeztek előzetes letartóztatásba, mert a gyanú szerint egyes autómentéssel foglalkozó vállalkozóknak - pénzért - több megbízást szereztek. Pénteken egy ittas rendőr karambolozott Baján. És a legsúlyosabb: öt rendőrt azonosított egy huszonegy éves lány, akik közül ketten a gyanú szerint erőszakot követtek el ellene Budapest belvárosában, a többiek pedig bűnsegédek voltak.
A kormányfő vasárnapi sajtótájékoztatóján elmondta: a személyi kérdések önmagukban nem oldják meg a megrendült táradalmi közbizalmat, de a helyreállítás útjában állnak. Azzal kapcsolatban, hogy kik lesznek a távozó miniszter és a rendőri vezetők utódai, Gyurcsány mindössze annyit mondott: a megfelelő időben, vagyis a felmentések életbe lépéséig, megteszi a személyi javaslatait. Hozzátette: szervezeti változásokat is tervez, ezek között azonban nem szerepel egy önálló rendészeti minisztérium felállítása.