"Nyíltan megvallom, örömmel, meghatottan és büszkén fogadom a rám ruházott terhet" - mondta az eredmény bejelentése után az újraválasztott pártelnök. Orbán szerint a Fidesz Magyarország utolsó reményét testesíti meg, mert "csak mi menthetjük meg a magyarok léket kapott álmát az elsüllyedéstől". Orbán egyórás beszédében visszatérő szimbólumként emlegette a zászlót, amely szerinte jelenleg üres, így nem lehet mögé felsorakozni. Azt mondta, ismét olyan jelszót kell írni a zászlóra, amely az egész nemzet számára cél lehet.
Orbán azt hangsúlyozta, hogy pártja nem ellensége a szabad piacnak, de a monopóliumok és kiváltságok helyett valódi versenyt akar. Megismételte korábbi kijelentését, mely szerint kormányra kerülve megteremtenék a teljes foglalkoztatottságot. Azt mondta, Magyarországon a növekvő munkanélküliség a béreket is lefelé húzza, de a Fidesz a járulékok csökkentésével és képzési programokkal megfordítaná ezt a folyamatot. A jobboldal is új korszak előtt áll - mondta a pártelnök. Úgy vélte, az erős Magyarország érdekében a jobboldalnak is erősnek kell lennie. "Egy elvesztett választás után nem összeesünk, hanem megnyerünk egy másikat" - jelentette ki, hozzátéve, hogy szerinte a jobboldalnak egységesnek kell lennie: "Én az egységben hiszek és az egység elnöke leszek" - mondta.