Az immár országos hírnevű Szabó György bükki füvesember mellett orvosok, természetgyógyászok adnak majd térítésmentes tanácsadást a látogatóknak - mondta Koncz Ferenc.
A sokak által csak Gyuri bácsinak hívott füvesember arról szólt: 80 évesen is makkegészséges, és az általa tanultak alapjait a nagymamájának köszönheti, aki szintén javasasszony volt és több éven keresztül tanította a gyógynövények minden "tudományára".
A szervezők remélik, hogy a természet adta gyógyítóerőhöz visszatérő új szemléletváltás sikeres lesz itt a XXI. század elején - jelentette ki Szabó György, megemlítve: bár eddig főleg az idősebb korosztály volt nyitott a gyógynövények iránt, szeretnék a fiatalabbakat is megnyerni, mivel a betegségeket könnyebb megelőzni, ráadásul a gyógynövényeknek mellékhatásuk sincs.
Bükkszentkeresztnek egyedülálló, szubalpesi a klímája, 26 nappal több a napsütéses napok száma, mint az országos átlag, talán ennek is köszönhető, hogy az itt termő gyógynövényeknek "különleges" a hatása - mondta a sajtótájékoztatón Halász Rezső polgármester.
Ezen a hétvégén ingyenes teakóstolás, gyógynövénykert-látogatás várja az érdeklődőket, a helyi étteremben speciális menükkel várják a cukorbetegeket, epebetegeket, valamint a magas vérnyomásban szenvedőket.
A rendezvényre természetgyógyászokat, orvosokat, gyógyszerészeket is várnak, és persze több ezer látogatót.