Ugrás a tartalomra

Szabadlábon, de házi őrizetben

Létrehozva
Helyben hagyta a B.-A.-Z. Megyei Bíróság a nyomozási bíró elsőfokú végzését: a kesznyéteni házának kertjében zöldségét elektromos vezetékkel védő, és emiatt egy ember halálát okozó férfi előzetes letartóztatását megszüntette. Az idős férfi a délutáni órákban hagyta el a börtönt.
Mint arról korábban beszámoltunk, a gyanúsított beismerte, hogy a vezetéket ő húzta ki a kertben, és helyezte áram alá. Azt azonban tagadta, hogy ölni akart volna. Csupán a kertjét, zöldségeit akarta ily módon megvédeni.
Az elsőfokú bíróság előzetes letartóztatást megszüntető végzésnek másodfokú elbírálására azért volt szükség, mert az ügyész fellebbezést jelentett be az előzetes letartóztatás megszüntetése és a házi őrizet elrendelése ellen. Az idős férfit több emberen elkövetett emberölés kísérletével gyanúsították meg, miután egy hónappal ezelőtt egy férfi meghalt, kettő pedig megsebesült.
A monoki polgármester fogadott ügyvédet a kesznyéteni férfi védelmére, sőt adakozást is indítottak, hogy óvadékot gyűjtsenek az idős férfi szabadlábra helyezése érdekében. Mintegy három millió forint gyűlt össze, illetve kaptak ígérvényt. Az elsőfokú bíróság az óvadék ellenében történő szabadlábra helyezést elutasította, miután azt a döntést hozta, hogy a monoki polgármester által felajánlott lakásba, házi őrizetbe távozhat.