Az évad első koncertjét adták a Miskolci Szimfonikusok kedd este a Művészetek Házában. A hangverseny szólistája V. Molnár Judit operaénekesnő volt.
Jubilálnak a Miskolci Szimfonikusok – a 45 éve alapított zenekar a szezon első koncertjét egy miskolci énekesnővel tartotta. V. Molnár Judit egy lemez anyagát rögzítette a napokban a csoporttal – ebből az összeállításból tűztek műsorra válogatást a koncerten is. A hangverseny anyaga népszerű magyar darabokra épült – Erkel, Kodály, Lehár és Kálmán műveiből csendültek fel részletek. A koncert végén pedig egy táncos produkcióval kedveskedett a közönségnek a szólista V. Molnár Judit.
A nyitókoncert után Olaszországi vendégszereplésre készülnek a Miskolci Szimfonikusok. Rossini, Csajkovszkij és Beethowen műveket tűznek műsorra a hangversenyen melynek szólistája Alexander Toradze zongoraművész. A zenekart Kovács László vezényli majd. A hónapban még egy hazai előadást tart majd a csoport. A klazz koncertek sorozatában a népszerű Cotton Club Singerssel együtt lépnek közönség elé.