Az elmúlt évek során a Polgármesteri Hivatal, élén Miskolc város jegyzőjével versengett például a buszhúzásban a média és a Magyar Államkincstár csapatával.
Pályázni három témában lehet:
A munkáltató megbízható kerékpártárolást biztosít dolgozói számára (Nyilatkozat, hogy hány fő számára, milyen tároló áll rendelkezésre. Fényképmellékletet kérnek.) A munkahely kerékpáros csapata a rendezvény helyszínére, a Sportcsarnok elé látogat 11-14 óra között. (A legnagyobb létszámú csapat nyeri a „Kerékpárbarát munkahely – 2008” címet)A munkahelyi csapat részt vesz a 11.30-kor kezdődő buszhúzás versenyén (kisebb létszámú kollektívák is alkothatnak másokkal összefogva egy csapatot, 15 fő elégséges a MAN busz megmozdításához.)
A kora délutáni felnőtt futó, kerékpáros és ügyességi versenyekre is szívesen látják a csapatatok tagjait: tisztviselőket, vállalati és banki dolgozókat, kereskedőket, újságírókat…
Eredményhirdetés: szeptember 22-én, kb. 14 órakor. Díjak: Kerékpáros felszerelések és kiegészítők, kerékpártárolók. Nevezni a helyszínen, vagy előzetesen a következő elérhetőségeken lehet: Ökológiai Intézet Alapítvány – Környezeti Tanácsadó Iroda, Miskolc, Kossuth u. 13. 3525. Tel/fax: 505-077, 382-095, ecolinst@kothalo.hu