Ugrás a tartalomra

Konferencia az Unióról

Létrehozva
Miskolc volt az első helyszíne annak a konferenciának, amelyet Hegyi Gyula európai parlamenti képviselő (fotónkon) tartott. A tanácskozás célja az volt, hogy sikeresebbé tegyék a szervezet kommunikációját, és az, hogy a vidéken élő emberek is jobban megismerjék az európai parlament döntéseit, amelyek mindennapjaikat is befolyásolják.
A lisszaboni szerződésről szóló ír népszavazás kudarca valamint a felmérések azt mutatták, hogy valami nincs rendben az Unió kommunikációjával – hangzott el a konferencián. Az Európai Parlament ezért úgy határozott, hogy készít egy jelentést arról, hogyan lehetne a civil szervezetek bekapcsolásával jobban és hatékonyabban tájékoztatni a lakosokat. A parlament 800 képviselője közül a miskolci kötődésű Hegyi Gyulát választották ki erre a feladatra, aki szerint a legfontosabb: a célcsoport jó kiválasztása.
Aki pedig még többet szeretne megtudni a szervezet működéséről, az az unió honlapján, a www.europa.eu -n is tájékozódhat, vagy hívhatja az ingyenes segélyvonalat, a 80/6789-1011 telefonszámon, mindezek mellett pedig a helyi információs pontokban is kérhet felvilágosítást. Ibnformációs pontokat 1998 és 2002 között minden megyében létrehoztak, ezek célja éppen a hatékonyabb tájékoztatás.
A több mint 50 éves Európai Unió 27 tagállamának lakosai vízum nélkül utazhatnak Finnországtól Máltáig, Portugáliától Romániáig, többek között ez, a mozgás és a munkavállalás szabadsága volt az, amiért annak idején sokan idehaza is az uniós tagság mellett voksoltak. A konferencia első helyszíne Miskolc volt, de ellátogatnak majd Budapestre és Békéscsabára is.

Tomorszki I.