A tudományos élet, a közös selmeci gyökerű bányász-, kohász-, erdész-szakmák képviselői, és minden érdeklődő – az ősi buca- (vas) gyártástól a 21. századi nano-technológiáig – megtalálhatta a számára izgalmas eseményt a kínálatban. A felsőhámori Kohászati Múzeumban – a Reneszánsz Év 2008. programhoz kapcsolódva – a reneszánsz vasművesség remekei csodálhatók meg az „Alkotó tűz virágai” című időszaki kiállításon. Idén első ízben a Fazola napi rendezvények keretében tartották szombaton a Fazola díszmű-kovácsversenyt. A tüzes szikrák és a faszénfüst mellett gazdag kulturális és családi programok is várták a közönséget a belvárosban és a Fazola-kohó környékén Újmassán. A hétvége hangulatát fokozta a látványcsapolás a műemlék nagyolvasztóból, ahol a ma embere megnézhette, hogyan is működött a majd kétszáz éves, Fazola Frigyes építette kohó, emellett az érdeklődők megtekinthették a hagyományos vízikerekes kovácsolást és egy ősi vasgyártási technikát. A gyerekek megismerkedhettek a reneszánsz rózsa készítésének titkaival és a Vasdoktor rendelésén is megjelenhetnek. A nagyobbak pedig a selmeci és diósgyőri hagyományokba nyerhettek bepillantást, s megkóstolhatták a bányász-kohász-erdészitalt, a krampampulit, amit a Miskolci Egyetem hallgatói készítettek.
Csapoltak a Fazola-kohóban
Létrehozva
KözéletHelyi hírek
Pénteken kezdődött a belvárosban és még vasárnap is tart a második Fazola Nap rendezvénysorozata Miskolcon. Idén több helyszínen zajlottak a háromnaposra bővülő rendezvény programjai, mely a Kohászati Múzeum és a Rotary Club Miskolc szervezésében a programok széles választékát nyújtotta a közönségnek. Fotók