Csutorás Géza kuratóriumi elnök szerint a lokálpatrióta szemlélet hívta életre a társaskört és a kezdeményezést is, amely teljesen civil, bárki csatlakozhat hozzá politikai szemlélettől függetlenül.
A Magyar Nemzeti Bank internetes szavazást indított arról, hogy mi legyen az új fém kétszázas hátoldalán, éppen ezért kezdeményeztek aláírásgyűjtést Miskolcon, remélve, hogy ezzel befolyásolhatják a végső döntést – mondta el dr. Szinay Attila az alapítvány alapítója. Véleménye szerint ma ez a legnagyobb példányszámú marketing eszköze a várnak és Miskolcnak.
Az akcióhoz csatlakozott a várat üzemeltető Diósgyőri Ady Endre Kulturális és Szabadidő Központ, is, melynek vezetője, Táboros Sándor is buzdított mindenkit arra, hogy írja alá az íveket.
Az egyesület aktivistái szeptember végéig gyűjtik majd a város különböző pontjain az aláírásokat, a tervek között szerepel, hogy az Adyban is.