A Hernád mentén aratott mennyiségnél még ennél is rosszabb az arány. Az értékesítést nehezíti az a szomorú tény is, hogy annyira lecsökkent a térségben az állatállomány, hogy a korábbi mennyiségnek még a felét sem lehet eladni. A gabonatermelők végső elkeseredésükben már az erőműveknek is felajánlották az idei termés egy részét, de ott sem jártak sikerrel.
A malmi búza ára csupán csak 33-34 ezer forint, de nyomott áron lehet értékesíteni a kukoricát is. Tonnánként csak 22-23 ezer forintot adnak a felvásárlók. Néhány hét alatt óriási árcsökkenést kénytelenek elkönyvelni a gazdák a napraforgó felvásárlásánál is. Míg korábban több mint 90 ezer forintot adtak érte, addig mára ennek a terménynek is lecsökken az ára. Alig éri el a 60 ezer forintot.