Ugrás a tartalomra

Profi forgalomirányítás

Létrehozva
Borsodiak a csúcson, azaz újra Bene Ferenc főtörzszászlós és Szabó László törzszászlós, a Miskolci Rendőrkapitányság baleseti helyszínelői nyerték a Rendőri Karos Forgalomirányító Verseny országos döntőjének összetett versenyét.
Az ORFK Országos Balesetmegelőzési Bizottság immáron 14. alkalommal hirdette meg a karos forgalomirányító verseny országos döntőjét. A megmérettetésnek az idén Kecskemét adott otthont szeptember 9-11. között, ahol minden megye rendőrei 2 fős csapattal képviseltették magukat.
A verseny KRESZ-elméleti, szakmai elméleti, valamint forgalomirányítási gyakorlati részből állt, egyéni, páros, illetve csapat kategóriában került megszervezésre és díjazásra.
A két kiváló forgalomirányító szakembernek, Bene főtörzszászlósnak és Szabó törzszászlósnak a tavaly Nyíregyházán elért „csapatbajnoki címet” az idén is sikerült megvédeniük, így – a páros karos forgalomirányítási számot is megnyerve – a csapat I. helyezésért járó vándorserleg ismét Borsod-Abaúj-Zemplén megyébe került, amely öregbítette a megye rendőreinek szakmai hírnevét.

forgiranyitrendor1.jpg