„Mérd az időt!” címmel amatőr meteorológiai mérőhálózat versenyt hirdetett határon belüli és határon túli magyar iskolás csapatoknak Oláh Lajos, a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium államtitkára az Országos Meteorológiai Szolgálattal együttműködve. A program interaktív, játékos formában segít a tanulóknak az ismeret- és tapasztalatgyűjtésben, illetve a tudatos, környezet iránt felelős gondolkodás kialakításban. A verseny során a résztvevők meteorológiai állomást készítenek, és mérési programokat végeznek.
„A környezetügy stratégiájában kiemelt helyet foglal el a szemléletformálás, illetve a környezettudatosság erősítése. Fontos, hogy minden korosztály sajátos, korcsoportjának, fejlettségének megfelelő módszerekkel és eszközökkel, valamint élményekre és tapasztalatokra épített tanulási környezet kialakításával környezeti nevelésben részesüljön” – jelentette ki a környezettudatos oktatásért felelős államtitkár.
A „Mérd az időt!” program egy olyan tananyaghoz kapcsolódó, interaktív, játékos verseny, melyben a diákoknak és vezető tanáraiknak egyaránt szükségük van a kreativitásukra, ügyességükre, kitartásukra, környezeti, matematikai, fizikai és technikai ismereteikre. A program célja, hogy a résztvevők baráti közösséget alkotva új ismeretek birtokába jussanak, és értékes tapasztalatokat szerezzenek a környezeti mérések terén. Saját településük, városuk, életterük megfigyelésével felismerjék az emberi tevékenység következményeit, így ösztönözve körükben a tudatos, a környezet iránt felelős gondolkodás kialakulását.
A jelentkező csapatok részletes útmutatás segítségével saját meteorológiai állomást készítenek, illetve meghatározott mérési program szerint mérik, és internetes észlelőkönyvben rögzítik az egyes meteorológiai paramétereket és adatokat. A csapatoknak részletes leírás és tervrajz alapján szeptember 15-étől kéthetente kell egy-egy új meteorológiai műszert megépíteniük. Az újrahasznosított eszközökből gyártott, mérésre használható meteorológiai eszközöket a szakemberekből álló zsűri különdíjjal jutalmazza. A zsűriben több ismert televíziós időjárásjelentő is pontoz majd: Németh Lajos, Reisz András, Vissy Károly és Véber István.
A meteorológiai állomás felépítése után, határozott mérési program szerint kezdődhet meg az adatok gyűjtése, rendszerezése és tárolása. Az adatokat minden csapatnak a saját internetes észlelőnaplójába kell rögzíteni, ahová csak jelszóval lehet bejelentkezni. A csapatoknak az általuk készített szélirány- és sebességműszerekből, hőmérőkből kell kigyűjteniük és automatikusan továbbítaniuk az eredményeket egy elektronikus észlelőnaplóba. A légnyomás-, a csapadékértékeket, az időképet és a megfigyelt időjárási eseményeket (zivatar, jégeső, szivárvány, stb.), manuálisan kell beírniuk az észlelőnaplóba, hiszen ezekhez emberi észlelés szükséges.
A zsűri által figyelt mérési időszak szeptember 29-től december 12-éig tart, eredményt két kategóriában hirdetnek (a legprecízebb, legalaposabb észlelési napló vezetése és a legkreatívabb műszerkészítő kategória) 2009. január 5-én. A nyertes csapat egy teljes napra az Országos Meteorológiai Szolgálat vendége lesz, és értékes mérőműszereket kap ajándékba. A versennyel kapcsolatban további információk találhatók a http://meteoklub.glia.hu/ internetes oldalon.