Ahogy azt már megírtuk, Miskolc négy egyéni választókerületéből kettőben elnököt cserélt, illetve cserél a Fidesz; az értesülést Lenártek András is megerősítette.
Miskolc 1-es és 4-es választókerületében Lenártek András és dr. Szinay Attila jelenlegi elnök helyére új személy került, illetve kerül. Csöbör Katalin személye már biztos, míg a másik választókerületi elnököt még nem nevezték meg.
Mint Lenártek András elmondta, a miskolci 2-es és a 3-as kerületben továbbra is Pelczné dr. Gáll Ildikó és Nagy Kálmán maradt az elnök, a Fidesz országos vezetése az ő megbízatásukat meghosszabította, ellentétben dr. Szinay Attila és az ő megbízatásával. Mint hozzátette, kétévente kerül sor a megbízatások meghosszabítására, és 2003-óta országos szinten is rendszeresen cserélik a választókerületi elnököket, senki nincs bebetonozódva a posztra.
A képviselő szerint bár indoklást nem kaptak, de itt nem feltétlenül arról szó, hogy elégedetlenek lennének az elnökök munkájával. Ez a poszt egész embert kíván, rengeteg munkával jár, és nem is lehet hosszútávon csinálni.
Az újonnan kinevezett elnök, Csöbör Katalin alsózsolcai képviselő, a megyei önkormányzat külsős tagja.